A lány, akit mobilozás közben elnyelt a járda

Kínában, Xi'an városában történt a szokatlan és nem kicsit ijesztő kaland.

Egy térfigyelő kamera rögzítette az esetet, aminek valószínűleg egyikünk sem lenne szívesen a főszereplője: egy mit sem sejtő lányt látunk, aki könnyedén telefonálgatva megy éppen a dolgára az észak-kínai város egyik utcáján, amikor egyszer csak beszakad alatta a járda, hogy hat métert zuhanjon az ismeretlen sötétségbe. A lány óriási szerencséje, hogy egy arra haladó taxisofőr éppen kiszúrta a jelenetet, és a segítségére sietett.

Wang Wei, a hős taxis gondolkodás nélkül utána mászott egy kábelbe kapaszkodva. Az időközben megérkező tűzoltók leeresztettek egy létrát, hogy mindketten feljöhessenek, de ahogy a taxis mesélte: a lány továbbra is sikított a félelemtől és a még mindig a fejükre pergő törmeléktől, egészen addig, míg Wei nem közölte vele, hogy ne aggódjon, menjen előre, ő meg majd utána.

Sisakkal a fejükön végül mindketten épségben, súlyosabb sérülések nélkül jöttek a felszínre. Abban viszont biztosak vagyunk, hogy a lánynak nem ez lesz a kedvenc YouTube-videója. Egy ideig.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Könnyű