A mi kis vírusunk: megszületett egy minden eddiginél hatásosabb Moderna vakcina

Nagy-Britanniában engedélyeztek a világon először.

Nagy-Britanniában engedélyeztek a világon először olyan védőoltást a koronavírus ellen, amely az eredeti, valamint az újabb, omikron variáns ellen is hatásos.

A SARS-CoV-2 új típusú koronavírus okozta világjárvány idején használt védőoltás az eredeti, a kínai Vuhan városában 2019 végén megjelent vírusváltozat elleni védekezésre tanította meg az emberi szervezetet. A vírus azóta jelentős mutációkon esett át, számos új változata jelent meg, melyek képesek kikerülni az emberi védekezőrendszer bizonyos immunválaszait. Emiatt világszerte újra megugrottak az esetszámok - írja a MaNcs .

A Moderna legújabb, úgynevezett bivalens vakcinája, a Spikevax mind az eredeti, vuhani, mind a télen megjelent első, BA.1 jelű omikron variáns ellen hatásos.

Az Egyesült Királyság gyógyszerhatósága a bizonyítékok megvizsgálása után felnőttek számára engedélyezte a vakcinát. A bivalens vakcina élesebb fegyver az arzenálban, míg a vírus folyamatosan változik - mondta June Raine, a brit hatóság igazgatója.

A 437 résztvevővel végzett vizsgálat eredményei alapján a védőoltás biztonságos és jobb védelmet nyújt a vírus új variánsaival szemben. Az omikron BA.1 variánsát hatástalanító antitestek szintje 1,7-szer volt magasabb azoknál az embereknél, akik az új védőoltást kapták. Az omikron újabb, a jelenlegi brit hullámot okozó BA.4 és BA.5 változataival szemben végzett tesztekben szintén magasabb szintű védelmet mutattak ki az új vakcinával oltottaknál - összegez a lap.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt , vagy facebook messengeren ide kattintva . Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Covid 19