Múlt hét pénteken mutatták be Bonyhádi Károly Signo című kötetét. A Weöres Sándor Színházban tartott eseményről itt írtunk.
Sokaknak nem kell bemutatni a 10 éves kora óta Szombathelyen élő tervező grafikust. Akiknek esetleg mégis be kellene, igazából ők is ismerik. Számtalan helyen találkozhattunk, találkozunk munkáival, maximum az embert nem tudtuk mögé rendelni. Több mint száz színházi plakát, kiadványok sokasága, arculat tervezés, de nem kerülte el a divat világa az alkalmazott fotógráfia által sem.
A kötet bemutatója után - amelyen nagyon sokan megjelentek - lehetőségünk volt beszélgetni Bonyhádi Károllyal.
Hatalmas szeretet veszi Önt körül itt. Budapesten született, de Ön ízig-vérig szombathelyi már, a város vizuális krónikása.
Oly' annyira, hogy 10 éves korom óta élek itt Szombathelyen. Pont most az egyik kihívás indokaként az is szerepel a könyvnél, hogy nagyon sokat dolgozom Szombathelyen. Benne vagyok a szakmában, mármint úgy értem az országos szakmában, a vérkeringésben, de napra készen a kollégák nem ismerik a munkáimat. Úgyhogy ez egy olyan apropó volt, hogy meg tudtam mutatni magam a szakmának.
Ez vajon azért van így, mert Magyarország mint sok másban, ebben is centralizált?
Ez abból fakad, hogy a megrendelői kör szombathelyi. Ezek a munkák ide kötnek. Itt van a színház, itt volt a Dáblin, a Leopold Bloom. Ez a műhely, szellemi közösség is Szombathelyhez köt.
50 éves idén a Művészeti Szakgimnázium, 30 éve annak, hogy ott tanított. Jelenleg pedig az ELTE-SEK-en tanít. Mi a különbség 30 évvel ezelőtt egy középiskolában tanítás és most az egyetemen való tanítás között?
Ez egy érdekes dolog. Az az igazság, hogy most is azt gondolom, hogy a középiskolában több tudást lehetett átadni. Ez köszönhető két dolognak. Egyrészt nagyobb óraszámban találkozott az ember a diákokkal. Itt az egyetemen a tervező grafika nagyon szűk óraszámban van jelen. Emellett nagyon sok mindennel foglalkoznak a hallgatók például mintázással, modern művészetekkel. Ennek egy nagyon kis része csak a tervező grafika, főleg a tipográfia. Én az egyetemen egy félévben mindösszesen 14 alkalommal találkozom egy csoporttal.
A középiskolában meg hetente 4-5 órában találkoztam velük, és sokan ott már szakosodtak. Tehát, aki tervező grafika szakos volt a 2. évtől az 5.-ig csak ezzel foglalkozott.
Nemrég egy kiállításáról írtunk
Amikor az alkotó előlép a háttérből - Bonyhádi Károly kiállítása a Schrammel-gyűjteményben
2025.
February
15.
11:02
2021-ben készített a nyugat.hu önnel egy nagy interjút. Akkor a könyv, aminek a bemutatóján vagyunk még csak ötlet volt. A tervező grafikát, az önkifejező fotózást, és a digitális fotózást említette mint a munkásságának három fő vonulata, és némi kétséget lehetett akkor kiolvasni a sorok között, hogy ezt hogyan lehet egy kötetbe összefésülni. Nehéz munka volt ezt végül egyensúlyba hozni?
Igen az volt. Más attitűdöt kívánnak. Mediális fotóban teljesen más módon közelít az ember a fotográfiához. A tervező grafikában is használok fotót. Amikor csak a fotó volt, akkor csak a fotó adta lehetőséggel dolgoztunk. Az egyik kérdés volt számomra, - ez a könyv alapvetően tervezőgrafikai szemléletű - ugyanakkor azt gondoltam, hogy mindenképpen szerepelnie kell az anyagban a fotónak is. Ez okozott fejtörést, hogy ez hogyan illeszthető be úgy, hogy egyik gondolati sort se sértse.
A bemutató végén elhangzott, hogy az alkalmazott fotózás kimaradt a kötetből. Miért döntött így?
Ebben kikértem más emberek véleményét, mert az ember a saját munkáiról nehezebben tud véleményt mondani. Akiket megkérdeztem azt javasolták, hogy talán erősebb lesz a könyv, ha kimarad a kötetből. A másik pedig az, hogy limitálva volt az oldalszám is és csak nagyon szűk terjedelemben tudott volna bekerülni a kötetbe. Ezen két ok összessége miatt döntöttem úgy, igaz fájó szívvel, hogy kimarad az alkalmazott fotógráfia.
Mi a szerencsések, akik a 20. és 21. században is élünk, igazából egy második ipari/ technikai forradalom tanúi vagyunk. És mondhatni ez igazán érvényes a grafikus szakmára. Az analóg dolgoktól eljutottunk az AI-ig, ami egyre nagyobb teret hódít meg. Mennyire állítja az alkotót kihívás elé az új technika?
Most még nem annyira, de már kopogtat az ajtón ez a probléma. De azt is látom, hogy körvonalazódnak erre jó válaszok. Bevallom én még gyakorlatban nem használtam. Viszont azt gondolom, hogy tudnám használni. Nem mint alkotási folyamat. Nem engedném ki a gyeplőt a kezemből.
A gyűjtőmunkához, amikor utána kell nézni valaminek és egy új témához kell gyűjteni képi forrásokat, abban nagyon megkönnyíti a tervező munkáját. Nyilván nem egy az egyben használnám, inkább mint kiindulási impulzust adó dolog. A gyűjtőmunka a tervezési folyamat első fázisa, így a gyűjtőmunkát nagyban megkönnyíti.
Ma már sok mindenben segítségünkre van a technika és az egyre fejlődő eszközök. Egyet viszont nem tud helyettesíteni semmilyen AI: a gondolatot, az inspirációt. Ön honnan merít inspirációt egy-egy új megbízás, vagy ahogy Ön fogalmazott új ügy felkérése esetén?
Ezt úgy szoktam mondani, hogy nagyon leegyszerűsítve két fajta tervezői attitűd van. Van olyan, aki teljesen belső impulzusokból, belső késztetésekből dolgozik. És van olyan és ilyen vagyok én is, aki minden egyes feladatot kihívásnak tekint. A munkának egyes fázisai adnak visszacsatolást. Gyakorlatilag ezáltal megfordul a dolog: nem én adok ki magamból, hanem én építkezek ezekből a visszacsatolásokból. Nem én csinálom a munkát, hanem a munka csinál engem.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
