Kezdhetnénk azzal, hogy meglepően sokan jöttek el péntek délután a szombathelyi Schrammel-gyűjteménybe, hogy részt vegyenek Bonyhádi Károly grafikusművész kiállításmegnyitóján. Csak ez éppen nem teljesen igaz.
Merthogy nem igazán volt meglepetés a nagyszámú érdeklődő, hiszen a város, a megye egyik legismertebb és legelismertebb grafikusáról van szó, akit még azok is ismernek, akik azt hiszik, hogy nem.
Merthogy munkáival úton-útfélen találkozunk, plakátokon, kiadványokban, könyvek borítóin, hirdetési felületeken, termékcsomagolásokok és sok más helyen.
„Egy ilyen kiállítás jó alkalom arra, hogy a háttérből egy kis időre maga az alkotó is előlépjen” – fogalmazott Csapláros Andrea, a Savaria Múzeum igazgatója , aki sokszínűnek, elmélyültnek, mással nem összetéveszthetőnek jellemezte Bonyhádi stílusát.
„Szombathely mindig is büszke volt az olyan alkotókra , akik nemcsak saját művészi útjukat járják, de a város kulturális életét is formálják, egyben vizuális környezetünk meghatározó alakjai is”
– hívta fel a figyelmet egy másik aspektusra Horváth Soma kultúráért is felelős alpolgármester, hozzátéve, hogy a mostani kiállítás a gazdag életmű egy szeletébe ad betekintést a látogatóknak.„Az itt látható munkák sokféle hangon szólalnak meg. Lássuk bennük a ritmust, a kontrasztot, a formák harmóniáját. Ez utóbbi az, amely – az üzenet kreatív megfogalmazása mellett - minden munkában visszaköszön. Bonyhádi elindít, megáll, rámutat, elvesz vagy hozzáad, de minden esetben értéket közvetít” – adott kis segítséget a kiállított művek értelmezéséhez Halasi Zoltán grafikusművész.
„Elsősorban olyan helyi alkotóknak biztosítunk itt megjelenési lehetőséget, akik szorosan együttműködnek a Savaria Múzeummal. Ugyanakkor a Schrammel-ház több esetben kiindulópontot jelentett valami nagyobb távlathoz, hiszen Schrammel Imrének és Geszler Máriának is volt itt időszaki kiállítása, mielőtt állandó teret kaptak volna a múzeumban"– mondta lapunknak Csapláros Andrea, amikor a helyszín és az alkotók kapcsolatáról kérdeztük.
Az állandóan új utakat kereső Bonyhádi Károlytól azt kérdeztük, hogy mostanában milyen dolgokkal kísérletezik, amire az a válasz érkezett, hogy a tervezőgrafikusnak nincsenek megújulási gondjai, hiszen minden újabb megrendelés egyben új feladatot is jelent. Erre jó példák a színházi plakátok, amelyekhez mindig más tartalom és más kihívás tartozik. Ami a formai részt illeti, igyekszik követni a folyamatosan változó stílustrendeket is. Megtudtuk, hogy magának a kiállításnak a tálalása, összeállítása, a művek leválogatása és térbeli elrendezése is izgalmas feladat volt, aminek a végeredményével elégedett.
A kiállítás május 4-ig tekinthető meg Szombathelyen a Thököly Imre utca 20. szám alatt.
Bonyhádi Károllyal 2021 nyarán készítettünk egy hosszabb születésnapi interjút „Nem is én csinálom a művet, hanem ő engem” – Születésnapi beszélgetés Bonyhádi Károllyal 2021. June 27. 18:57 .
Bonyhádi Károly tervezőgrafikus
1951-ben született Budapesten, ahol gyermekkora egy részét töltötte. 10 éves korában családjával Szombathelyre költözött, mivel szülei a városban kaptak munkát. A középiskoláit aKanizsai Dorottya Gimnáziumban és a soproni Berzsenyi Dániel Gimnáziumban végezte. Ezt követően Szombathelyen dekoratőrként helyezkedett el, közben a karikatúrái megjelentek a Vas Népében és a Magyar Ifjúságban. Elkezdett foglalkozni alkalmazott grafikával. A hetvenes évek végén belkereskedelmi-reklám szakképesítést szerzett. Gyakori résztvevője volt a Magyar Reklám Szövetség Grafikus Szakosztálya budapesti rendezvényeinek és a Békéscsabai Alkalmazott Grafikai Biennáléknak. A profi tervezőgrafikusok közé akkor érkezett meg, amikor 1982-ben felvették a Művészeti Alap Alkalmazott Grafikai Szakosztályába.
Az 1970-es évek végétől Szombathelyen a Dallos László vezette 2K fotócsoport tagjaként kapcsolódott be az akkori magyar fotográfiai élet progresszív vonalába, a hazai fotókiállítások rendszeres szereplője. Felvételt nyert a fiatalok Fotóművészeti Stúdiójába, ami külföldi szerepléseket is hozott magával. A hagyományos fotózás a nyolcvanas évek végén visszaszorult, de az ezredforduló után belevetette magát a digitális fotózásba, ami egyrészt újabb önkifejezési formát, másrészt reklám- és alkalmazott grafikai megrendeléseket jelentett.
Közben megszámlálhatatlan grafikai munkát készített, amikkel naponta találkozhattak és találkozhatnak az itt élők. Dolgozott többek között a Megyei Tejipari Vállalat, a Polgármesteri Hivatal, az MMIK, a tanárképző főiskola, a Martineum Felnőttképző Akadémia számára. Készített lemezborítókat (Anima Sound System, General Harmony Singers, Strong Deformity), számos laptervet (Savaria Fórum, Vasi Magazin, Vas Megye, Pannon Termál Magazin, Vasi Szemle stb.) és több száz könyvtervet. Ezek közül 2020-ban egyik alkotása elnyerte a Szép Magyar Könyv díjat
2007-től a Weöres Sándor Színház grafikusa, munkáival a plakátok mellett még számos más felületen is találkozunk: belsőépítészeti információs rendszer, belépőjegyek, bérletek, havi műsor-füzetek stb.
Két és fél évtizede tanít. 1996-2016 között a Szombathelyi Művészeti Gimnázium katedráján állt, majd az Artopolis Művészeti Iskolában oktatta a jövő grafikusait. 2023 óta az ELTE SEK oktatója A grafikus, akit mindenki ismer valahonnan – Bonyhádi Károly kiállítása a SEK-en 2023. March 08. 13:07 .