Valószínűsíthetjük, hogy tudatos választás a szombathelyi színház műsortervében, hogy egyazon szezonban fut két darab, az egyikben nyolc nő, a másikban nyolc férfi (paródiája) mozog egy térben. Itt is ott is meghatározó téma a nemek (vigyázz!gender!) együtt- és külön működése.
A pár hete bemutatott izraeli kortárs darab, a Mikve Alámerülni szép csendben - Bemutatták a Mikvét a szombathelyi Weöres Sándor Színházban 2024. April 27. 16:33 általánosabb, mélyebb dráma, ahol a férfiak által szabott keretekben keresik a helyüket a nők, ahol az élet egészét kell meg- és leélni. A Tesztoszteron, bár megvillannak a férfilét tragikus vetületei, sokkal inkább megmarad a hódítás, a libidó síkján. Ez nem is baj, a lengyel darab férfikabaré, hónaljszagú macsóparódia. A humorban nem ismer tréfát: mindig azon a poénon tudunk a legharsányabban nevetni, ami mögött a lelkünkbe karcoló fájdalom van.
A macsó apa macsó fiairól kiderül, hogy vannak gyenge pontjaik – hát persze, hogy így vagy úgy mindenki Achilles sarka valamilyen nőhöz („A” Nőhöz) kötődik. Legyen az manipulátor, hűtlen menyasszony, erőszakos feleség, anya, vagy éppen az elérhetetlen ideál.
A nagyfiúk nem sírnak
Ahogy egyre több szereplő egyre több intim titkát ismeri meg a néző, úgy mélyül a tér.
A helyzetkomikum adott, lakodalomra gyűltek a hímek, de egy influenszer-manipuláció következtében nincs menyasszony, nincs ok ünnepelni, bosszantó kudarc van és gabonapárlat rogyásig. Mert a lengyel (és egy kicsit görög) alfahím is olyan, mint a magyar, csak a pálinka helyett a vodkát issza vizespohárból.
Pingvin-kurvák, félredugó énekesmadarak, farokfetisiszta pávák
Ehhez adódik aztán a szerző zseniális ötlete, hogy az összegyűltek között elhelyez egy ornitológust és egy mikrobiológust, akik aztán az állatvilág párosodási mintázatait minden finomkodó humanizmust mellőzve vetítik rá a jelenlévő kanokra.
Innen aztán a kamaszbandák tornaöltöző-szagú fantáziálásának a szintjén folyik tovább a diskurzus.
Ez nem hangzik túl jól egy színházi előadás leírásában, pedig ha valami, ez a gátlásokkal terhelt fantáziavilág, az összeszorított térddel átélt feszítő vágy kifejezése tartja fenn a feszültséget, ami tovább és tovább visz.
Itt kicsi drámákat kapunk: gátlástalanul röhöghetünk a másik nemen, a másik férfin, akinek problémája van a hódítással, az intimitás megélésével, a szexszel – ami velünk nem fordulhat elő, ugye?
Ahogy megyünk előre az időben, ahogy a szabadszájú elszólások kiütnek egy-egy téglát a maguk köré húzott falból, a harcosokból kisfiúk, a kisfiúkból megváltásra szoruló felnőttek lesznek. A nyolc színész a közönséggel együtt lazul bele a szerepekbe, a második órára kamarazenekar lesz az addig egyenként szólózó hangszeresekből.
A kötelező körös színészi felsorolás ezért is most elmarad, mert remek összekacsintós csapatjátékot kapunk.
Az eredeti műben nem volt női karakter, de szerencsénkre a szombathelyi előadásba beleírták Korponay Zsófit, aki időről időre beúszik a képbe. Jelenése ellenpontot képez, dalaival friss levegőt hoz az alkoholgőz és a mindent átitató tesztoszteron által elsavasított közegbe.
Altesti humor
Színházi beszámolókban leírva az altesti humor mindig egyet jelent a „lemenni kutyába” fogalmával. Pedig valljuk be, a pezsgőspoharat a szünetben eltartott kisujjal tartó közeg ugyanúgy kedveli, mint a lakótelepi kocsmába a meccs után egy sörre betérő publikum. Andrej Saramonowicz Tesztoszteronjában bőven kapunk belőle, és fröcsögve röhögünk rajta. És szégyenkezés nélkül szeretjük.
Aki ennyire vágyik, nézze meg a Tesztoszteront. Aki ennél pedig többet szeretne, az méginkább menjen el Szikszai Rémusz rendezésére, hogy utána más szemmel lássa a mások (mindig a mások), az emberhímek etológiáját.
A teljes cikk a longform.hu oldalon olvasható.
