A Pfizer a kínai gyártókat leszámítva elsőként indított klinikai vizsgálatot annak kiderítésére, hogy a Covid–19 elleni védőoltása hatékony és biztonságos-e gyermekek számára. A vizsgálat a vártnál is jobb eredményt hozott. Eszerint az oltás a 12–15 éves korosztályban még a felnőttek körében tapasztaltnál is hatékonyabb, konkrétan 100 százalékos eredményt mutatott a tanulmány szerint. - írja az Index.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!