A Pornhub-tabló esete nem a diákokra nézve szégyen

A veszprémi Vetési Albert Gimnázium 12/B osztálya a világ elsőszámú felnőttfilmes oldaláról mintázta a tablóját. Találja ki a folytatást.

Nyilván mindenkinek megvan az elmúlt napok érettségiközeli főhíre, de ha nem, akkor legyen meg: a veszprémi Vetési Albert Gimnázium 12/B osztálya a végzős tablóját a világ elsőszámú felnőttfilmes oldaláról, a Pornhubról mintázta, azon belül is a színésznőket szemléző szekcióról. Tehát a diákok arcai mint ismert kúrócsillagok mosolyognak a szemlélőre. A folytatás pedig: tantestület eltávolíttatta az online változatot az iskola weboldaláról, az osztálytabló fizikai példányát ugyanezzel a lendülettel elzárták.

Őszinte lemerevedéssel olvastam erről, mert őszintén azt gondoltam, már régen a múlt ködébe vesztek a korlátoltság évei, amikor engem a kék hajam miatt hazazavartak a közgazdasági szakközépből. Úgy gondoltam, már búcsút intettünk azoknak a pedagógusoknak, akik elvileg a jövő generációit készítenék fel, de a gyakorlatban maguk is felkészületlenek a körülöttük zajló Életből, vagy legalábbis - és ez még rosszabbul hangzik - úgy tesznek, mint akik egy kartondoboz alatt vegetálnak befogott fülekkel, és látványos sokkot kapnak, amikor onnan egy pillanatra kitekintve nem azt látják, hogy egy kamaszgyerek fapapucsban, mértani pontossággal befont hajjal, vasalt inges mellkasához szorított patika állapotú tankönyvekkel csoszog végig a szent tanintézmény folyosóján.

Nyugat.hu

Árvizeket lehet rekeszteni a képben lévő, strukturáltan gondolkodó, a kreativitást nem legyilkoló, hanem azt ösztönző tanárokkal, ez nem kérdés. De hogy akadnak még a másik féltekén olyanok, akik valamiféle anakronisztikus emberi ideál hősies, lángoló pallossal hadonászó védelmezőiként lépnek fel valószínűleg kedves és jófej gimisekkel szemben, akik egyébként nem helyeztek el sem faszt, sem pinát arra a tablóra, az még mindig eléggé nyugtalanító. Egy olyan korban, ahol már a kajareklámok is bőségesen tocsognak a vicces szexuális utalásokban:

Komoly haszonnal tud bírni egyébként, ha van némi segédfogalmunk arról, mi zajlik tizenévesek testében és fejében. Emlékeim alapján az előbbiben megbolondult hormonok, utóbbiban pedig határfeszegető gondolatok.

És ez az univerzum legtermészetesebb dolga. Mint ahogy az is annak tűnt - csak hogy visszatérjek a Zrínyi Ilona utca legendás aszfaltjára -, amikor felpakoltuk a frissen lejogsizott osztálytársnő Kispolskiját a járdára. Amikor kurvaanyázós reppet játszottunk a sulirádióban. Amikor életem első fondorlatos cigarettája után beültünk a haverokkal a közeli italmérésbe, hogy nevetéstől zokogva jó hangosan viccek mesélésére buzdítsuk a kocsma népét. Vagy amikor rámült a Gayer-parkban a Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Karának nálam három évvel idősebb hallgatója, és már nem volt rajta bugyi.

A forradalmi kamaszévek szépek, ha nem a legszebbek. De főként emlékezetesek. Páros lábbal beleszállni az ekkortájt szárba szökkenő ötletekbe, még ha infantilisek és bénácskák is, igazi seggfej dolog, és előbb tűnik a hatalombirtoklás önmagáért való megnyilatkozásának, mint bármi másnak.

Pedig a tanári kar állhatott volna épületesen is a tablóötlethez: vajon hány jóarcúsági karmapontot kaparhattak volna össze maguknak a diákság körében, ha inkább segítenek továbbgörgetni az ötletet még a jóízlés kerítésén belül, mondjuk javaslatot tesznek arra, hogy kerüljön fel a képre a Promhub kifejezés? Minimum egy generációra elintézték volna maguknak az iskolán belüli coolságot, amire aztán nevetségesen könnyen lehetett volna bizalmat alapozni. De nem, inkább tiltottak, mert nehogymár.

Szerencsére ebben az esetben a szülők nem hagyják halni a reményt: lépéseket terveznek az iskola szerintük jogtalan döntése ellen. Mi pedig nem tehetünk mást, mint hogy a partvonalról szurkoljunk nekik a gyerekeik ötleteiért vívott harcban. Ráfér erre az országra még néhány merész, kreatív nemzedék.
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt , vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Vélemény