A mi osztályunk például úgy értesült az oltások megkezdéséről, hogy meghallottuk, hogy a mellettünk lévő épületben már oltanak - nyilatkozta a neve elhallgatását kérő orvos az Átlátszónak.
Az is kiderült azonban szavaiból, hogy az orvosokon kívüli kórházi dolgozók nagyon jelentős része – a vakcina mellékhatásaitól való félelem és az erről terjedő, sokszor egészen elképesztő álhírek miatt – nem akarta beoltatni magát. Annak ellenére sem, hogy egy kolléga már belehalt a betegségbe, és van köztük, aki hosszú ideje lélegeztetőgépen van, súlyos állapotban.
Beszélt arról is, hogy láthatóan nincs terv arra, hogy mit kell csinálni a megnyitott vakcinákkal: az oltóközpontban nem tudják, hogy a nap végén a betervezett, de valamilyen okból meg nem jelent emberek oltóanyagával mit kezdjenek. Ők például azt szerették volna, ha az osztályukon fekvő betegeket, vagy a kórházi dolgozók családtagjait beoltanák ezekkel a maradék vakcinákkal, de erre nem volt mód, az oltóközpontban dolgozók retorziótól tartva semmiben nem mernek eltérni a kiadott utasításoktól. Még akkor sem, ha ez több adag oltóanyag kidobását jelenti. A jelenlegi eljárási rend szerint ugyanis “egy ilyen soron kívüli oltást nem lehetne leadminisztrálni”.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!