Új tüneteket mutat a téli koronavírus. Az orrfolyás után a torokfájás lesz az intő jel.
A szakemberek úgy vélik, hogy míg eddig legfőképp a lázra, az orrfolyásra és a szaglás elvesztésére figyeltek az emberek, az új, leggyakrabban észlelt tünet a torokfájás lett. Tim Spector, a Covid Zoe alkalmazás alapítója a The Independentnek úgy nyilatkozott, emiatt frissíteni kellene a kormányzati ajánlásokat is.
Mint mondta, jelenleg a betegek kétharmadánál jelentkezett elsőként torokfájás. Mivel a láz vagy a szaglás elvesztése ma már nem a leggyakoribb tünet, ezért sokan – főként az idősek – úgy gondolják, valójában nem a koronavírust kapták el - írja a brit lap alapján a hvg.hu.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!