Aki kimaradt, az lemaradt – Búcsúzunk az orosz vakcinától?

Müller Cecília szavaiból az derül ki, hogy a Szputnyik-V eltűnik a magyar étlapról.

A mai napon 200 ezer Szputnyik 2-es vakcina érkezett Magyarországra, és ez az utolsó szállítmány – mondta az Operatív Törzs keddi sajtótájékoztatóján Müller Cecília.

Az országos tisztifőorvos hozzátette: Magyarország 2 millió adagot rendelt Oroszországtól, aminek leszállítását egyben meg is köszönte.

A mi értelmezésünk szerint ez azt jelenti, hogy a magyar vakcinaétlapról lekerül a Szputnyik-V. Vas megyében például már nem is lehet erre az oltóanyagra időpontot foglalni.

Búcsúzunk az orosztól.
MTI/Rosta Tibor

Azt nem lehet tudni, hogy mi az oka ennek. Az, hogy az oroszok nem tudnak többet szállítani belőle, vagy hogy így próbálják egyengetni a másik keleti vakcinának az ügyét. A magyar lakosság ugyanis egyelőre meglehetősen szkeptikusan áll a WHO által elfogadott Sinopharmhoz.

Egyébként még néhány nappal ezelőtt is szó volt arról, hogy Németország 30 millió adagot rendel az orosz vakcinából, ám a felek végül nem tudtak megállapodni. Ugyanakkor Oroszország hatalmas mennyiséget, mintegy 360 millió adagot küld Indiának, ahol a járvány drámai méreteket öltött.

Zárójelben jegyezzük meg, hogy lapunk két munkatársa is bevállalta a Szuptnyikot, és cseppet sem bánta meg.

A fiatalok kicsit irigykednek.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Covid 19