Aki Szputnyikkal oltatna, siessen

A 16-18 évesek több mint 50 százaléka regisztrált a koronavírus-elleni vakcinára, az oltások beadása jelenleg is tart - mondta a Nemzeti Népegészségügyi Központ járványügyi osztályvezetője vasárnap a közmédiának.

Galgóczi Ágnes a 16-18 évesek oltásával kapcsolatban hangsúlyozta, hogy az oltásra érkezőknél legyen ott a szülői beleegyező nyilatkozat.

Mint mondta, minden korcsoport folyamatosan regisztrálhat az oltásra, ezt követően pedig állandó jelleggel lehet időpontot foglalni az oltópontokra a Sinopharm-, az AstraZeneca-, a Pfizer- és a Szputnyik vakcinákra. Szputnyik vakcinából az utolsó szállítmány érkezett meg a kórházakba, így aki ezt az oltóanyagot szeretné, most még kérheti.

Az előbbieken túl a háziorvosok Moderna- és Janssen-vakcinákkal oltanak, utóbbi oltóanyag előnye, hogy elég belőle egy dózis, vagyis már az első oltás után védettséget ad a megfelelő idő elteltével - mondta Galgóczi Ágnes, aki arra is emlékeztetett, hogy már több mint 5 millióan regisztráltak védőoltásra és 4,6 millióan kapták meg legalább az első vakcinát.

A járványügyi osztályvezető kiemelte ugyanakkor, hogy a járványügyi adatok folyamatos javulása ellenére sem szabad megfeledkezni a védőintézkedések betartásáról, és folytatni kell az oltások beadását is. Galgóczi Ágnes ismételten arra kért mindenkit, regisztráljon az oltásra, továbbá figyelmeztetett arra is, hogy a második részoltás is nagyon fontos a hosszabb ideig tartó, teljesebb védelem eléréséért.

Egy esetleges negyedik járványhullám elkerüléséért az a legfontosabb, hogy a lehető legtöbben kapjanak védőoltást - tette hozzá.

MTI

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Covid 19