Akit idén súlyosan megbetegít a koronavírus, jövőre kétszer nagyobb eséllyel hal meg

Ha ugyanis a koronavírus súlyos megbetegedést vált ki, az hosszú távon jelentősebben károsíthatja a páciens egészségét, mint azt eddig gondolták.

A súlyos koronavírus-fertőzésből felépült betegek kétszer nagyobb valószínűséggel halnak meg a következő évben - írja a The Guardian cikkére hivatkozva a hvg.hu. A kór ugyanis hosszabb távon jelentősebben károsíthatja a páciens egészségét, mint azt eddig gondolták.

Ezt 13 638 beteg elektronikus egészségügyi adatának vizsgálatából következtették ki a kutatók. A vizsgált személyek közül 178 betegnél súlyos, míg 246-nál enyhe vagy közepes tüneteket jegyeztek fel, míg a többieknek negatív volt a vírustesztje. A vizsgálatba bevont valamennyi beteg felépült a betegségből, a kutatók azonban tovább követték az állapotukat.

Mint kiderült, a koronavírus miatt súlyosabb tüneteket mutató betegeknél megduplázódott a kockázata annak, hogy a következő egy évben meghalnak - írja a lap.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Covid 19