Alapjaiban változik meg a vonatközlekedés Sopron és Bécsújhely között

2024-ben elkezdődik a régóta várt, nagyszabású vasútfelújítás. Sok magyar ingázót is érint.

A Sopron és Bécsújhely közötti nagymartoni vonal (Mattersburger Bahn) azon kevés osztrák vasútvonalak közé tartozik, melyeken eddig még nem történt meg a villamosítás. Azonban ez hamarosan megváltozik. Az ÖBB honlapján arról olvashatunk, hogy 2027-től kizárólag környezetbarát, villamos árammal közlekedő vonatokat fog üzemeltetni a két város között.

25 éves a Nyugat.hu. Ne feledd, ide kattintva támogathatod következő 25 évünket!
Támogatom

A három évig tartó fejlesztés során ugyanakkor nem csak a környezetre, de az utasokra is gondoltak:

  • 6 állomást újítanak meg teljesen, mely során magasperont és lifteket építenek ki.
  • A villamosításnak köszönhetően a vonatok közvetlenül továbbindulhatnak majd Bécsbe, így Ebenfurthon kívül Bécsújhelyen át is kényelmesen eljuthatunk az osztrák fővárosba.
  • A jelenleg közlekedő elavult dízelvonatok helyett korszerű alacsonypadlós járműveken juthatunk majd el célállomásunkra, amely az utazási élmény növekedéséhez is nagyban hozzájárul.
  • Számos szintbeni vasúti átjárót alakítanak át különszintű (aluljáró/felüljáró) vasúti kereszteződéssé, így a személygépjárművet használók közlekedése is jelentős mértékben gyorsul és válik biztonságosabbá.
  • Sok magyar jár jól a felújítással

    Bár arról nincsenek hivatalos adataink, hogy pontosan hány ember használja a vasútvonalat naponta, azonban feltételezhetjük, hogy a fejlesztés ingázók ezreit érintheti. Tekintettel arra, hogy a közelmúltban megszűnt az Ágfalva-Somfalva közötti ingyenes autósforgalom lehetősége, ezért sok Ausztriában munkát vállaló magyarnak jelenthet mind kényelmi, mind anyagi előnyt, ha a vasúti közlekedést választja a munkába járásához.

    Akár ilyen vonattal is utazhatunk hamarosan Bécsújhelyre
    ÖBB

    Nem egyedülálló beruházás Ausztriában

    Míg hazánkban sorban zárnak be a mellékvonalak, addig a szomszédunkban épp az ellenkezője történik: a nagymartoni vonal felújításán kívül többek között elkezdődik az ebenfurth-i hurok építése, mely 6 perccel rövidíti majd le a REX6-os vasútvonal által kiszolgált Sopron-Bécs utat.

    Lapunk is írt a bécsi repülőteret az Ostbahnnal összekötő zöldmezős beruházásról. Ha ez elkészül, sok magyar számára könnyebbé válik a bécsi repülőtér megközelítése, mint a budapesti társáé.

    Ezek a beruházások mind részesei annak a nagyszabású tervnek, mely szerint az osztrák állam több mint 21 milliárd eurót költ vasútfejlesztésre az elkövetkezendő években.

    Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

    Hozzászólások

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

    Tech