- Milyen most, a színházigazgatói pályázat lejárta előtt pár héttel a WSSZ-ben rendezni? Bejelentkeztek már a szombathelyi képviselők próbát nézni?
Nem jöttek, pedig nagyon hívtam őket. Tényleg, bárki, nyugodtan! Nem akarok én bunkó lenni, úgyhogy inkább azt mondom, ami az elmúlt hónapokban Szombathelyen zajlott, az végtelenül elkeserítő. Másrészről sajnos semmi meglepőt nem találni benne, csak ugyanazt a mechanizmust, amit az országos politikában, az arroganciát, a pofátlanságot, és azt, hogy
itt a teljesítmény, a szakmaiság már semmit sem számít, egyedül csak a párttagkönyv.
Vicces persze, hogy épp most jövök ide rendezni, de ezt már másfél évvel ezelőtt letárgyaltuk a színházzal, a véletlen hozta így. Anyám mondta erre: mikor is jönnék ide máskor, ha nem most!
- Nem akármilyen időszakon van túl a társulat, milyen most velük dolgozni?
- Itt, a színházban ebből nem érezni semmit, a társulat profi, mindenki teszi a dolgát. Közben humor meg röhögés van, tényleg nem foglalkozunk mással. Csak közben az a rossz, hogy én itt rendezek, a pályázat meg három hét múlva lejár, és most nem tudom, mi segít Jordán Tamásnak, mi nem.
Nem szeretném bántani azokat a politikusokat sem, akik ebben a megalázó hercehurcában részt vesznek, de magukról állítottak ki bizonyítványt azzal, ahogy nyilatkoztak és a hatalomhoz dörgölőznek.
Ez az egész semmi mást nem mutat, mint a helyi emberek túlbuzgóságát és bénázását.
Olyan kiskatonákat látok a történetben, akik mindenáron meg akarnak felelni a hatalomnak, be akarják biztosítani a saját helyzetüket, bizonyítani, hogy ők jól viselkednek.
A neved olyan felhanggal került elő a közgyűlésben, mintha szitokszó lenne. Ezt vágta Koczka Tibor Jordán Tamás fejéhez: “Két Alföldi-darab között, amiben játszott, volt ereje bemenni Kálmán Olgához nyilatkozni a Hír TV-be”.
- De komolyan, mennyire abszurd ebben az egészben, hogy én vagy bárki művészember neve, aki a társulattal dolgozik, ilyen aspektusban kiemelődhet?
Más kérdés, hogy simán beperelhettem volna hitelrontásért, de azt mondta nagyanyám erre: Sas nem kapkod legyek után.
Nagyon szomorú történet ez, ami nemcsak arról szól, hogy Szombathelyen mi történik, hanem arról is, hogyan működik Magyarországon általában is ez a hatalom. Azt viszont, hogy egy vidéki önkormányzatnak miért
nem büszkesége egy országos hírű műhely, és miért nem számít semmit, hogy utcára vonulnak érte az emberek, tényleg nem értem.
Ez a legfurcsább. A magukat gerinces hetero macsónak gondoló képviselők miért döntenek úgy, hogy nem döntenek, és miért nem képesek döntéseikért felelősséget vállalni? Ezt a lépést is töketlennek és gyávának tartom. Az ilyen politikusok szerintem nem alkalmasak a feladatuk elvégzésére.
- Később egyébként ugyanez a képviselő, azt nyilatkozta: “amikor itt megrendezte a Makrancos Katát, kíváncsi voltam, hogy ebből mi lesz. Legnagyobb meglepetésemre és örömömre a szezon legjobb darabja volt.”
- Nagyon örülök, de akkor is az, hogy egy MSZP-s vagy Fideszes képviselőnek tetszik-e egy adott rendezés vagy sem, az könyörgöm, az ő magánügye! Az meg, hogy a képviselő az alapján döntsön egy színházi pályázatról, hogy személyes ízlésének mennyire felel meg egy adott rendezés, ez végképp abszurd.
Persze hízelgő is lehetne, hogy ilyen iszonyatos nagy tényező vagyok, de nem érzem magam annak, és
nem gondolom, hogy az én miniszterelnökömnek, vagy a miniszteremnek az a legfőbb gondja, hogy épp hol rendez az Alföldi.
Tényleg abszurdum, hogy bárki ilyen helyzetbe kerülhet, hogy egy ilyen döntésnél egyáltalán felmerülhet a neve, mintha maga lenne az Antikrisztus, az Ördög vagy a mumus, vagy mit tudom én mi. Az egész ügy úgy hazug, ahogy van. Lehet hatalmat gyakorolni, de én az egyenes dolgokat szeretem.- Mire gondolsz, hogyan lehetett volna ezt egyenesebben tálalni?
- Lehet azt mondani, mi nem akarjuk Jordán Tamást, mert ő ezt meg ezt vallja a világról, mi meg mást. Idehívott olyan embereket, akikről mi úgy gondoljuk, hogy az ő filozófiájuk és világnézetük nem alkalmas arra, hogy a mi hatalmi törekvéseinket támogassa. Ezt lehet mondani, ez egy férfias és nyílt dolog, ezért lehet vállalni a felelősséget, ezzel kapcsolatba kérdéseket lehet feltenni.
Ahogy ez zajlik, az a puhapöcsűség, nem tudom másként mondani, ahogy ez el lett kenve-nyalva-maszatolva...
Még azt se vállalják, még ahhoz is gyávák, hogy azt mondják, mi nem akarjuk Jordánt, mindegy ki lesz, a színház lényegtelen, de Jordán ne legyen itt.Közben meg mindvégig azt lehetett érezni, hogy nem lehet az, hogy Szombathely így, utolsó vidéki mentsvárként megmaradhasson egy olyan ember vezetésével, aki mondjuk azt vallja a világról, hogy le kell ülni egymással beszélgetni, és nem függ a művészi teljesítmény attól, ki milyen párttal szimpatizál. Ezért lehetett ez az egész nagyon dühítő számukra, hogy nem sikerült elsöpörni csak úgy Jordánt.
- Dér András szerepét miként látod?
- Nem is értem miért mászott bele ebbe a történetbe, nagyon finom lelkű embernek ismerem. Persze, azzal semmi baj nincs, hogy Dér András pályázik, de nem hiszem, hogy benne volt a pakliban, hogy ő nem akar majd konfliktust felvállalni, mert őt itt nem szívesen fogadják, és ezért visszalép. Egy új igazgatót, ezt tudomásul kell venni, általában nem szeretnek az adott színházban, mert kinevezése mindenképpen változásokat hoz. Korrekten vissza is lépett, azonban az utána következő maszatolást, azt nem értettem, miért volt szükség erre a “megfenyegették” sztorira - hiszen maga is elmondta később, senki nem fenyegetett meg senkit. Akkor mire volt jó ez a színjáték?
- Térjünk rá arra, amiért voltaképpen itt vagy: egy új rendezéseddel zárul a szombathelyi évad. Shakespeare Makrancos Katája után miért egy újabb korabeli vígjátékára, Ben Jonson a Volponéjára esett a választásod?
- Én nagyon szeretem ebben a darabban azt, hogy minden megszűnik, amikor mindenki elkezd a pénz után kajtatni, ez a vígjáték pontosan megmutatja, hogy se Isten se ember nem számít, amikor a pénz kerül a létezés középpontjába. És ez a mechanizmus mennyire termeli magát újra és újra a fiatalabb generációkban, mert ugyanaz lesz a hozzáállásuk, vagy talán még rosszabb. Ez a darab egy nagyon helyes szösszenet. Az, hogy végül mi sül ki belőle, mindig attól is függ, hol csinálja az ember, kik csinálják, hogy mennek a próbák. Függ a benne lévő embereknek a gondolataitól, ötleteitől, a pillanattól, hogy ez hogyan is működik. Arra pedig, hogy milyen hangsúlyai lesznek az előadásnak, csak annyit tudok mondani:
hogy a valósággal történő bármilyen hasonlóság nem az alkotók felelőssége.
De ígérem, nem fogok benne üzenni az alpolgármesternek:)Van aki azt vallja, van egy olyan irányzat, ami azt kéri, azt várja el, azt követeli, hogy ne a valóságról, hanem a szép dolgokról, a reményről beszéljünk. Ellenben azt gondolom, a színháznak az a dolga, hogy úgy táplálja a reményt, hogy előtte megoldódik a konfliktus, és nem egy hazug álomvilágba ringatjuk magunkat. Ez ilyen komédia lesz.
- Legutóbbi nagy dobásod a virágvasárnapra megrendezett profán Passió XXI volt a Sportarénában, tízezer ember látta. Azok, akik lemaradtak róla, megnézhetik még?
- Nem, ez ennyi volt.
- Készült tv-felvétel, lesz CD, ahogy annak idején az István a királyból?
- Nem, de nem is az én kompetenciám, ez már anyagi, technikai és szerzői-jogi kérdés. Erre a munkára is, ahogy az István a királyra vagy a szeptemberben bemutatásra kerülő Hegedűs a háztetőn-re, Rosta Mária produkciós irodája kért fel. Az, hogy egyáltalán létrejöhetnek ilyen jellegű megaprodukciók, az az ő fantasztikusságáról, bizalmáról és kérlelhetetlenségéről szól, és arról, hogy velem szeret dolgozni. Ezek azonban nagyon drága és bonyolult produkciók, nem pénzkereső munkák. Nekem önmagamtól soha nem jutna eszembe, hogy 200 emberrel dolgozzak egy színpadon, piszok nehéz, ugyanakkor csodálatos, nagyon felemelő dolog, az ember egy csomó mindent megtanul belőle. De szükség van mániákus emberekre is, akik kitalálják, és akik a hátteret megteremtik hozzá, nélkülük nem menne.
- Nem lett botrány, mint 2013-ban az István a királyból. Nem csodálkoztatok?
- Persze, nagy várakozás volt arra, hogy majd ki fogom figurázni a kereszténységet, a Bibliát, hogyan fogom meggyalázni a témát. Nagyon zavarba jöttek, hogy semmi ilyesmit nem láttak.
- Előtte másfél évig gyakorlatilag külföldön dolgoztál, tudatos volt, hogy inkább kint vállalsz munkákat?
- Úgy alakult, olyan meghívásaim voltak külföldről, amik szépen sorba jöttek egymás után. Nagyon élveztem, de ez nem tudatos választás, ez annak a kérdése, honnan jön a felkérés, és az ember hogyan rakja össze az életét. Most, az elkövetkező években is várnak, megyek vissza Dél-Koreába, Németországba, szerencsére ugyanúgy folytatónak ezek a munkák is.
- Mit tapasztalsz? Tudják külföldön, mi zajlik a magyar színfalak mögött? Kérdeznek, hallják?
Nem olvastad, hogy hazaáruló vagyok, és külföldön árulom a hazámat? Csak, mert rendszeresen adok kint is interjúkat. Németországban tudják, kérdeznek is, de csak a szégyen van ezzel, Európában, nem túlzás, döbbenten nézik mi történik itt. Tényleg nem értik, hogyan lehetséges mindez.
Azt gondolom, aki olyan helyzetben van, mint én, hogy nem függ egzisztenciálisan attól amit mond, ha nem is hallgatnak, de figyelnek a szavára, annak kutya kötelessége elmondania, amit gondol a világról.
Ők pedig mondhatnak bármit, a nézőket ezzel nem fogják elriasztani, sőt!
Ha én csinálok egy előadást, ha azt nem néznék, sokkal könnyebb helyzete lenne a most regnáló politikának, de így nem tudnak velem mit csinálni. De hangsúlyozom megint, nem vagyok én ennyire fontos a politikának! Csak olyan helyzet van Magyarországon, hogy akaratod ellenére is besorolnak, de én ezt nem szeretem, én szabad ember szeretnék maradni, szeretem megőrizni a függetlenségemet, hogy azt gondoljam a világról, amit én akarok.- Kiírták a szombathelyi színház jövő évadjának műsortervét, egy biztos, egyszer még biztosan rendezel Szombathelyen.
- A Salemi boszorkányokat, de ki tudja mi lesz egy év múlva, most lesz egy bemutatónk, a héten a Volpone, most ez az egy fontos.
