Yippee ki yay - kiáltottunk fel örömünkben, amikor olvasónk végre valami pozitívot tudott megosztani velünk. Történt ugyanis, hogy februárban készített pár fotót egy beszakadt csatorna fedélről és egy kabdelábertorzóról a szombathelyi Mikes Kelemen utcában.
A fotókat el is küldte nekünk, amiket mi egy cikkben meg is jelentettünk. Akkor annyi történt, hogy megjelent pár szakember és figyelmeztető táblákat helyeztek ki.
[article=" 156260"]A múlt héten aztán ismét cikket közültünk
arról, hogy három hónap sem volt elég ezeknek a hibáknak a kijavítására.Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!