Az első focival kapcsolatos emlékem, hogy anyámmal és apámmal egy platós teherautó padján ülünk sok más emberrel együtt. A teherautó zötyögött, vánszorgott, az út porzott, én meg csak bámészkodtam.
Később megtudtam, hogy az emlékkép abból az időből való, amikor apám még aktív játékosa volt a falu járási osztályú csapatának. És éppen mentek a szomszédvárba rangadót játszani, az akkor megszokott módon. A helyi ÁFÉSZ-tól kölcsönkért teherautón, ahol a korlátok mellett és középen is fapadok húzódtak, és azon kuporogtak a játékosok és a kísérők. Én is, alig pár évesen, hiszen muszáj volt szurkolni.
A foci annak idején a kisebb falvakban közösségmegtartó erő volt, talán még erősebb, mint a falu közepén álló kocsma. Emlékszem a vasárnap délutánokra, amikor a falu összegyűlt a focipálya mellett, ami - nyilván nem véletlenül - pont szemben volt a kocsmával. Folyt az olcsó csapolt sör, nekünk, gyerekeknek a szénsavas málna, amit akkor is málnának hívtunk, ha sárga színű volt.
A pályát körbeálltuk, néha a bírónak (pardon, játékvezetőnek) kellett közbelépnie, hogy ne vegyük már el a játékteret a játékosoktól. Jó alkalom volt a kikapcsolódásra, az indulatok levezetésére, a sörözésre.
Egy lavór víz és kész a higiénia
Öltöző, zuhanyzó nem is nagyon volt, a vendégjátékosok a falusi kultúrházban öltöztek át és vissza, a meccs után műanyaglavórokban kaptak vizet, hogy lecsutakolják magukat a pálya szélén. Aztán ez vagy sikerült, vagy nem. A hazaiak meg egyszerűen hazasétáltak a mezben, és elintézték otthon a higiéniai tennivalókat.
Annak idején (70-es évek második fele) a falu nagy napja volt a helyi búcsú. Nem nagyon volt már egyházi jelentősége, a Kádár-korszakban nem is igazán lehetett, inkább a mai falunapokra hasonlított. Napközben kirakodóvásárral, esetleg körhintával, céllövöldével, este bállal a kocsmában. Délután pedig bulimeccsel.
Volt olyan év, amikor Lacik és nem-Lacik meccset rendeztek. Igen, ezt tessék szó szerint venni. A faluban élt annyi Laci nevű, focistakorú fiú és férfi, hogy bőven kijött belőlük egy nagypályás focicsapat cserékkel együtt. A másik csapatban pedig a többiek álltak össze. ha jól emlékszem, valamivel nehezebb volt összehozni a nem-Lacik csapatot, mint a Lacikat.
Aztán kinőttem az általános iskolát, mentem a városba kollégistának. A nyarakat azért otthon töltöttem, és a falunak akkor éppen volt ifjúsági csapata is. Akkor még így hívták, volt a 14-16 és a 16-18 éves csapat. Mivel az iskolában is játszottam a suli csapatában, egyszer, talán a harmadik évem után szóltak, hogy ugorjak be már egy meccsre, mert kevesen vannak.
Gólzáporos sörözés
Így is történt, győztünk is valami 4:1-re, ebből egy gólt én rúgtam (szerencsém volt), hármat meg a csapatunk állandó sztárja. Meccs után átvonultunk a kocsmába, ahol a csapat minden tagja kapott egy üveg sört. A góllövők meg gólonként plusz egyet.
Senki nem lepődött meg, úgy látszik, ez bevált gyakorlat volt. Én megbirkóztam a két üveggel, de csapattársam megszenvedett a négy üveggel. Emlékeztetőül: 17-18 évesek voltunk.
Ma már vége a falusi csapatnak, a focipályán játszóteret építettek. A lakosság is átalakult, már többségben vannak a betelepülők, és nincs meg az a régi típusú közösség sem. De nem csak ez változott. Mit szólna a rendőr, ha platós teherautón, fapadokon ülve utaznának felnőttek és gyerekek a közúton? Költői a kérdés.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
