10-20 ezer forintért ellenőrizhető a kínai vakcina hatásossága

Az oltottak magukra vannak utalva a problémával.

Magánúton 10-20 ezerért elvégeztethető olyan vizsgálat, ami a kínai vakcina hatásosságát is képes mérni - hívta fel a figyelmet mai cikkében a Népszava. Mindez azért fontos, mivel több országban kétségek merültek fel, hogy elegendő védettséget ad-e a Sinopharm vakcina két oltása, illetve szükség van-e harmadi dózisra.

A lap megkérdezte a kormányzatot és az operatív törzset is, hogy reagálnak-e a helyzetre, de választ természetesen nem kapott. Ugyanakkor Rusvai Miklós virológus kedden elmondta, hogy egy önkénteseken végzett reprezentatív vizsgálattal gyorsan tisztázható lenne, hogy a kínai vakcinával beoltott honfitársainknak megnyugtató-e az ellenanyag szintjük.

Mint mondta, az, hogy kinél volt hatásos a kínai vagy bármilyen vakcina és kinél nem, egy nagy pontosságú laborvizsgálattal, úgynevezett ELISA-teszttel kimutatható. Ez az eljárás elérhető a magánlaboroknál mintegy tíz-húszezer forintért. Amire figyelni kell, hogy optimálisan a második oltás után tíz nappal mérhető, hogyan reagál a szervezet a vakcinára.

Megkeresték az ügyben Merkely Bélát, a Semmelweis Egyetem rektorát is, aki elmondta, hogy elképzelhető, hogy ősszel egy, a védettséget figyelő, vagyis az antitest kimutatására irányuló vizsgálatot kezdeményez majd az egyetem.

A lapnak nyilatkozó szakemberek szerint egyébként a kínai oltással kapcsolatban egyelőre kevés a tapasztalat, de a vizsgálataik szerint előfordult, hogy

többeknél - főként a 60 évesnél idősebbeknél - két oltás után sem találtak antitestesteket.

Ráadásul, úgy tűnik, hogy ha termelődnek is antitestek - Pfizerrel oltottak esetében -, akkor a negyedik hónap után elkezd csökkenni ezek száma, olyannyira, hogy a hat hónap után szükség lehet egy újabb oltásra.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Covid 19