Rendőrkézen a szombathelyi besurranók

A vasi megyeszékhely nyomozói eljutottak egy helybeli fiúhoz, aki a besurranásos lopások elkövetésével gyanúsítható. Augusztus elején egy szombathelyi festékházba próbált meg betörni, ám amikor megszólalt a riasztó elmenekült a helyszínről. Pár napra rá a Kodolányi utca egyik nyitott lakásába tört be és pénzt kísérelt meg ellopni, de a sértett észrevette, ekkor szintén elmenekült a helyszínről.

A fiú azonban tovább próbálkozott. Augusztus 20-án három fiatalkorú társával a Móra F. utca egyik családi házába surrant be és két mobiltelefonnal, bankkártyákkal távoztak. A nyomozóknak B. Gábor kihallgatásakor beismerte, hogy július 31-én a Bem J. utcában, besurranva vitt el egy lakásból több mint tízezer forintot, augusztus közepén a Táncsics utcából a sértettet megtévesztve a szobájából vezetői engedélyt és pénztárcát lopott el.

B. Gábor jelenleg őrizetben várja az ügy vizsgálatát, társai szabadlábon védekeznek.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Könnyű