Egy baráti társaság úgy gondolta, miért ne lehetne emléket állítani annak, hogy letették a várva-várt új szombathelyi sportcsarnok alapkövét. No meg annak, hogy annyi híres sportoló, neves politikus gyűlt össze a nagy pillanatra.
A licit két helyen, a Szombathelyi Városi Televízió élő adásában (hétköznap 18.30-tól 19.00 óráig) és a Nyugat.hu fórumán zajlik. Az utolsó "leütés" pedig szeptember 11-én, csütörtökön 19.00-kor lesz.
Tehát rajta, viselje magán a "Nagyok" keze nyomát!
A licit véget ért.
A póló 165.000 forintért kelt el.
A nyertes licitet a Városi televíziónak is otthont adó épület tulajdonosa tette.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!