Felborult egy rohamkocsi a Vaskeresztes határában csütörtök délután. A
mentő agyvérzés-gyanús betegért indult, a sofőrön kívül három fős személyzetet
szállított. A zuhogó esőben egy vízátfolyáson a sofőr elvesztette uralmát
járműve felett, többször az útpadkára sodródott, majd a mentő az oldalára borulva
állt meg.
A szerencsés kimenetelű balesetben mindössze egy embert szállítottak kórházba,
de már őt is kiengedték. A rohamkocsit a Volán speciális daruskocsija állította
talpra, majd egy kis bütykölés után "saját lábán" indult vissza
Szombathelyre. Bár a tűzoltók felajánlották, hogy a helyszínen lemossák a sáros,
fűcsomós autót, a mentősök ezt a biztosítóra hivatkozva elhárították. A sérült
mentőautó nem jutott meszire, három kilométerre a baleset helyszínétől elfolyt az
olaja, utántöltésre szorult.
A vaskeresztesi betegért a baleset jelentése után azonnal másik mentőautót
küldtek és időben kórházba szállították.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!