Öngyilkos fiatalok

Egyikük felgyújtotta magát, a másik kollégiuma ablakán ugrott ki.

Csak találgatni tudják a helybeliek, miért gyújtotta fel magát kedden délben szelestei házuk udvarán V. Zsolt (+18). A szomszédasszony, Jolán néni különös sikolyra figyelt fel, hátrament a kertbe, és ekkor pillantotta meg a szomszédban földre hanyatló, füstölő-lángoló fiút. Azonnal kiabált a férjének, aki a kerítésen kialakított kiskapun rohant Zsolthoz. Horváth Gézát megdöbbentő kép fogadta. A földön fekvő fiúról leégett a ruha és a bőre is elszenesedett. A szomszéd tudta hogy már nem segíthet, de egy seprűvel eloltotta a lángokat és paplant hozott, amivel letakarta az életjeleket már szinte alig adó fiatalembert. Mire a mentők kiértek, Zsolt meghalt.

Egy tragikus nap története
Zsolt édesanyja kisírt szemekkel fogadott minket. Mint mondta, nem tudja, mi állhatott fia tettének hátterében, de nem is akar beszélni róla. A gyesen lévő asszony éppen a házban volt kisfiával, amikor Zsolt felgyújtotta magát az udvarban. Az alkalmi munkákból élő fiatalembernek kevés korabeli barátja volt. Bár az iskolát nem fejezte be, a műszaki dolgokhoz nagyon jól értett. A tragédia előtti napon a falu utolsó házához tért be egy kávéra, közben szokatlanul csendes volt, majd kiment sétálni a patak partjára. Kedden délben 10 percre betért a Zöld Sas italboltba. Ezt a kitérőt minden nap megtette, az ismerősei szerint ugyanis nem vetette meg az italt, de nem is részegeskedett. Az italbolt pultja mögött álló fiatal nőt láthatóan megviselte a tragédia, valószínűleg ő beszélt a fiúval utoljára a tragédia előtt. Elmondása szerint Zsolt józan volt, és ugyanúgy viselkedett, mint máskor. Ha néha problémája volt, azt megosztotta vele, de most nem panaszkodott semmire.

A jelek szerint Zsolt a Zöld Sasból egyenesen hazament, letámasztotta a kapu előtt a biciklijét, hátrament a kukoricatárolókhoz, majd magára borította édesanyja folttisztító benzinét, és egy öngyújtóval begyújtotta a folyadékot.

A fiatalember kapcsolata nyáron megszakadt váti barátnőjével, vasárnap azonban Váton látták Zsoltot, így elképzelhető, hogy szerelmi bánat is közrejátszott tettében. A rendőrség államigazgatási eljárás keretében vizsgálja az öngyilkosságot.

Egy középiskolás halála
Két nappal később újabb 18 éves fiatalember végzett magával. Csütörtök reggel Szombathelyen kiugrott a középiskolai kollégium ablakán és szörnyethalt a Szent-Györgyi Albert Középiskola 3. osztályos tanulója. A diákokat és nevelőket megdöbbentette a fiú tette, mivel semmi jel nem utalt arra, hogy valami nincs rendben körülötte.

A kollégiumban elzárkóztak minden nyilatkozattól. Az előcsarnokában fekete terítővel letakart asztalon gyertya ég a fiú emlékére, és az épület mellett is pislákolnak a mécsesek. A vérfoltot avarral és földdel takarták le a kollégium dolgozói.

Miért érezték úgy, hogy nincs értelme tovább élniük?
A Nyugat úgy tudja, hogy a kissé visszahúzódó Milán egy vasvári iskolából érkezett a Szent-Györgyi középiskolába és nemrégiben azt mondta, megszerette ezt az iskolát, szeret itt lenni. A tragédia előtti nap kollégiumi kiránduláson volt Budapesten. Csütörtökön fél hétkor kelt, felöltözött, majd ezután közölte az egyik szobatársával, hogy kiugrik az ablakon, de az visszatartotta és elszaladt hívni a nevelőt. Mire visszaértek, Milán kinyitotta a folyosó ablakát és kivetette magát. Az egyik konyhai alkalmazott fiának autójára zuhant. Sérüléseibe a helyszínen belehalt.

Információink szerint a középiskolában több osztályfőnök is beszélgetett a diákokkal az esetről. Hogy a két fiú miért érezte úgy, hogy nincs értelme tovább élniük, talán sohasem derül ki. Az azonban biztos, akiket maguk mögött hagytak, egy jó ideig emésztik majd magukat: vajon tudtak volna valamit tenni, hogy megelőzzék a bajt? Mindkét fiút visszahúzódónak jellemezték ismerőseik, így valószínűleg gondjukat nem osztották meg mással, csak magukban rágódtak rajta, de nem bírtak megbirkózni vele. .

Más, és mégis ugyanaz
Két héttel ezelőtt súlyos baleset történt: "Az 52-es főút 20-as kilométerszelvényénél frontálisan ütközött egy ARO kisteherautó a szemből érkező kamionnal. A két gépjármű vezetője a helyszínen életét vesztette" - szólt a szűkszavú híradás, ami akár hétköznapi balesetet is takarhatna, de azonnal megváltozik a kép, ha félretesszük a szürke hírügynökségi jelentést és kicsit több információt kapunk a tragédiáról. Az ARO kisteherautót ugyanis a 15 éves F-H. Krisztián vezette, aki úgy érezte, már nem szereti őt 13 éves barátnője. Ezért elkötötte szülei autóját és nagy sebességgel egy kamion alá vezette azt. A balesetben a rendkívül érzékenynek ismert fiún kívül életét vesztette a vétlen, 55 éves kamionsofőr - nem mellékesen családapa - is.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Könnyű