Képzeljük el, hogy egy reggel az 1900-as évek elején ébredünk. Az ábrándozást megkönnyíti, ha kezünkbe vesszük a korabeli sajtó egy-egy példányát. Rögtön kiderül, mitől is volt hangos a száz évvel ezelőtti Szombathely.
A Szombathelyi Friss Ujság egyike volt azoknak a lapoknak, amelyek az országos hírek mellett napról napra beszámoltak a megyeszékhely fontos és aprócseprő dolgairól. Innen ollóztunk.
Hát adna-e egy szombathelyi gazdag polgár...?
Ahogy manapság, úgy száz évvel ezelőtt is vissza-visszatérő téma volt a lapok hasábjain a szombathelyi színház ügye. Szombathelyen már évek óta mind erősebben hangoztatják, hogy uj színházat kell épiteni, de a hangoztatásnál tovább nem jutunk tovább, mert az ügy némely makacskodó elemek nyakasságán megtörik. Ezek igy beszélnek érthetetlen csökönyösséggel: Nem épitünk. Kell az ördögnek a szinház. S tényleg nem kapunk szinházat, mert vannak akik erősen nem akarják, pedig a mostani szinház amolyan ócska félszer forma, ahol a direktor alig tudja bevenni a kiadásait. Nagyon félünk, hogy Nádasy akinek havi 8000 koronás társulata van, alaposan ráfizet majd ebben a szinházban, ahol zsufolt házzal is alig lehet 460 koronát bevételezni. S akkor még elsőrangu társulat után jajgatunk, amikor irtózunk uj szinház épitésétől.
Szombathelyen állítólag voltak és vannak pártolói a színház ügyének. Sajnos a pártolói szerep egykor és most is szóvirágok hangoztatásában merül ki. A szomszédos Györben nem sokára megépítik az uj szinházat, mert polgárai készek a legnagyobb áldozatra is. A szinészetért lelkesednek. Ujabban egy Bálint Mihály nevü győri polgár 240 ezer koronát adományozott az uj szinházra. Hát adna-e egy szombathelyi gazdag polgár is csak egy krajczárt is egy uj szinházra?
Színház az egész világ
A színházunkat nem csak a fent említett okokból tűzték rendre tollhegyre a korabeli hírlapírók. A színpadi és a kulisszák mögötti élet is szolgáltatott épp elég apropót. Száz éve a színtársulat és a helyi sajtó üzent hadat egymásnak.
A helyi félhivatalos és a szintársulat között kiütött a háboruskodás. A félhivatalos lap komoly képü, mélytudásu és zsenialitással kaczérkodó szinikritikusai és a szintársulat tagjai között élén a direktorral, megbomlott az egyetértés és most szörnyü nagy a harag, a háborura is kész mindegyik fél...
A szintársulat direktora, Micsey F. György kedden este a félhivatalos komolyságával lépegető szinikritikus elé állva, a következő kemény szavakat mondta. - Hallja uram, az önök froclírozását meguntam. Folyton vernek, ütnek bennünket, mi vagyunk a legrosszabbak. Talán még ezüst kanalat is loptunk. Ezt nem türhetem tovább, nem engedhetem, hogy társulatom tagjait a legkiméletlenebb támadásokkal illessék. Tessék visszaadni a jegyemet...
E jegy-visszalopásnak nagy előzménye van. A Vasvármegye kritikusai (hárman vannak, de ha kell többen is), az s. b., az r. p., és a >két hal< napról napra a legcsunyább pocskondiákkal illették a szinészeket. "Egyik sem tud járni", aztán a darab "ordináré disznóság", "a közönség az áldozati bárány", " a sugó alhangja hallatszott" - efféle csodabogarak tömkelegét zúdították a társulatra, amelynek néhány igen neves, országos hirü tagja van. Ez a folytonos nyargalás végre arra birta a direktort, hogy visszakérje a potyajegyet.
Kiderült, hogy a lapszerkesztő már korábban is csak az arra legérdemesebb kritikust küldte a színházba, a jegyek azonban útközben mindig máshoz tévedtek. A szerkesztő az incidens után fogadkozott, hogy ezentúl még jobban odafigyel, estére azonban a jegy megint a direktornál kötött ki. A szerkesztő is megelégelte a dolgot, s azt az üzenetet küldte a színházigazgatónak, hogy az ingyenjegyekre nem tartanak igényt, a szerkesztőség tagjai a saját pénzükön járnak kritizálni a teátrumba.
Csavargó jenki csemeték
Két rongyos külsejű, kisded gyermeket tartóztatott le tegnap délután rendőrségünk a helybeli vasutállomáson. Azáltal vonták magukra az éber rendőrség figyelmét, hogy a pályudvaron a legnagyobb flegmával sétálgattak föl és al, amugy duettban, senki által sem kísérve.
Kiderült, hogy a csemeték Amerikában születtek, márciusban érkeztek Vas megyébe, és most ismét a tengerentúlra szeretnének utazni. A rendőrfelügyelőnek így vallottak: Apánk Amerikában van, édesanyánk pedig a papa öccsével itt él Ujtelepen. Most tőle jövünk. Ut közben meglátogattuk nagyapánkat is, aki Kiskörtvélyesen lakik és elloptunk tőle czirka 400 koronát, melylyel az Amerikába való visszautazásunkat költségeit óhajtanok födözni. Ha elértük Amerika partjait, onnét direkt Grönlandba megyünk mert nagyon kiváncsiak vagyunk az Éjszaki jeges tengerre. Anyánkat azért akarjuk elhagyni, mert koplaltatott bennünket. Nem ád elég kenyeret, sőt amint látja uram, ruháztatásunkról sem gondoskodik kellőképpen. Egy amerikai yenki ilyesmihez nem szokott.
A kis amerikai csavargók ellátták magukat az expedícióhoz szükséges elemózsiával is. Mindegyiknél volt sifti (bábsütemény) is bőven. Azonkivül játékszerről is gondoskodtak. Holmi krampuszt szorongatott mindkettő a markában. Mikor a felügyelő fölvilágositotta őket, hogy tervük ezidőszerint kivihetetlen, amerikai flegmával válaszolt a két kis gentri, hogy tervbevett expedíciójukat kénytelenek lesznek akkor bizonytalan időre elhalasztani.
Gyermekmenhely Szombathelyen
Száz évvel ezelőtt avatták fel a Szombathelyen létesített gyermekmenhelyet Az ünnepélyes átadáson jelen volt Ruffy Pál, az állami gyermekmenhelyek országos felügyelője is. Avatóbeszédet Ernuszt József dr. főispán mondott: "Mi és egész Vasvármegye büszkék lehetünk, - ugymond - hogy ezt a nemes és szent ügyet éppen olyan férfiak vették a kezükbe, akik a mi földünkről, a mi vármegyénkből valók." Majd köszönetét fejezte ki a megjelent Ruffy Pálnak, hogy a nemes ügyet olyan meleg szeretettel karolta föl, amit eddig ugyszólván kizárólag a hölgyek láttak el, élükön Szegedy Györgyné, Gerlóczy Ilona bárónővel, akik odaadó szeretettel vették pártfogásukba az elhagyott gyermekeket.
A vendégek ezután megtekintették az épületet, meglepő tisztaságával és nemes egyszerüségével. Jelenleg 35 kis gyermek van az intézetben, akiknek nagyobb része még csecsemő. Mindegyik apróságnak meg van a dajkája, aki szeretettel ápolja a kicsikét. Mindegyik dajka ágyához hozzá van erősitve egy kis gyermekágy, amelyben a kis apróság fekszik, ugy, hogy a dajka folytonos figyelemmel kisérheti a gondjaira bizott gyermeket.
Gyilkos golyó
1904 novemberének végén egy, a közeli Nádasdon megesett hátborzongató történet foglalkoztatta a szombathelyi polgárokat.
Egy fiatal, 16 éves teremtés életét oltotta ki a gyilkos golyó. Vasárnap még menyasszonyi ruhában gyönyörködött benne a falu népe és most már a hideg hantok gördültek a koporsójára. A megrendítő tragédia Nádasd községben csütörtök este történet.
Németh József nádasdi legény vasárnap tartotta esküvőjét Tompa Vilmával, a falu egyik legszebb leányával, akibe a sógora, Jóna József is szerelmes volt. ...csütörtökön estefelé nagy ricsajt csapott a falu kocsmájában. Folyt a bor, czigány is előkerült. Húzta a bús nótákat.... Amikor már jól beállitott, elhagyta a korcsmát. Kevéssel utána, úgy 9 óra tájban véres tragédia játszódott le a fiatal Németh portáján.
A konyhában, a kályha körül forgolódó fiatalasszony épp vacsorát készített a vendégeinek, amikor lövés dördült. A menyecske holtan rogyott össze. A golyó a kert felőli ablakon hatolt a konyhába és egyenest a fiatal, szép asszony koponyájába... A fellármázott falu mindjárt Jóna Józsefet vette gyanuba, akit künn a réteken találtak meg.
Jóna először tagadott, majd mégis azt vallotta, hogy ő ölte meg a menyecskét. Tettének oka - vallomása szerint - a pénzvágy volt, mert tudta, hogy az uj házasok nem kötöttek házassági szerződést s igy a vagyon az asszony halálával testvérével, bátyja feleségére száll. Az agyonlőtt menyecske ugyanis 25 ezer korona hozománynyal ment Németh Józsefhez.
Jóna József idővel megint csak fordított vallomásán. Eszerint bérgyilkost fogadott a menyecske megölésére, Sipos János tótmoráczi lakost. A gyilkosságért állítólag 15 forintot ígért a soproni fogházból nemrég szabadult rablónak.
Folytatás következik decemberben.
