A pilóta okozta a siklóernyős halálát?

Bizonyító erejűek lettek a társak által készített fotók. Lezárult a Mogyorósy Szilárd halála ügyében indított vizsgálat.

Mint már beszámoltunk róla, tragikus baleset történt 2004. október 4-én a szombathelyi reptéren. Egy tandemes siklóernyős ugrás során elhunyt Mogyorósy Szilárd. A fiatalember egykor a Körmend, a tragédia idején pedig a Sopron kosarasa volt. A tragédia okát azóta vizsgálták, s most készült el a szombathelyi rendőrség jelentése.

Mint írják, a reptér keleti oldalán végzett siklóernyős repüléseket az oktatópilóta minősítésű H. Á. solymári lakos. 12 óra 30 perc körül utasként a pilóta siklóernyő szerkezetéhez kapcsolódott Szilárd, és a csörlő segítségével úgynevezett tandem siklóernyős repülést kezdtek meg.
Repülés közben Szilárd a pilóta testére szerelt utas beülőből kiesett, és a Savaria laktanya belterületére zuhant. Olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. A pilóta az utasa kiesését követően a starthely közelében földet ért, személyi sérülése a leszállás következtében nem keletkezett.

Nem azt adta oda, mint amivel repültek…
A baleset helyszínéről a szakmai vizsgálat lefolytatása érdekében elszállították azt a pilóta által átadott siklóernyő beülőt, melyből - a pilóta helyszíni nyilatkozata szerint - az utas kicsúszott. A felszállásra való készülés során egy helyszínen tartózkodó tanú digitális felvételeket készített. Ez alapján kiderült, hogy nem a pilóta által átadott beülőt használta az utas, hanem egy színében és hevederzetének csatozásában eltérő, régebbi fajtát (A digitális felvételek közül kettőt mellékelt a rendőrség. Ezeket a fotókat láthatják most.)

Nem kapcsolták be az összes hevedert
A rendőrségi eljárással párhuzamosan – jogi norma előírása alapján – szakmai vizsgálatot végzett a Polgári Légiközlekedési Hatóság (PLH) is. E szerint az utas felkészítése nem az előírásoknak megfelelően történt, a pilóta nem végezte el az utas felszerelésének ellenőrzését, és úgy kezdték meg a repülést, hogy az utas combjain lévő hevederek bekapcsolása nem történt meg. Az elinduláskor nagy valószínűséggel csak a mellheveder volt bekapcsolt állapotban.
A PLH vizsgálata részletesen kiterjedt arra a tényre, hogy csak a mellheveder bekapcsolásával az utas elemelkedhet-e a földről, vagy az emelkedés megkezdésekor már lecsúszik róla a felszerelés, és a földön marad. A megállapítás szerint az elemelkedés megtörténhet a hónalj alá beszorított mellhevederrel.

Bizonyító fotók
A vallomások alapján a pilóta kb. 100 méteres magasságban, leoldva a csörlőkötelet, megszakította az emelkedést. A siklóernyő irányítása nélkül, az utast fogva a laktanya területe fölé sodródtak. Nem tudták tovább egymást tartani, és az utas kiesett.
A helyszínen készült digitális felvételek 20-30 másodpercenként készültek. Az időpontok alapján rekonstruálható, hogy a combhevederek nem lehettek bekapcsolva.
Mint a rendőrségi közleményben írják: a pilóta mulasztása okozati összefüggésbe hozható a bekövetkezett halálos balesettel, ezért cselekményével megvalósította a Btk 185. § (3) bekezdésében írt légiközlekedés halált okozó gondatlan veszélyeztetése bűncselekményt. Az ügy iratait vádemelési javaslattal küldték meg a Szombathelyi Városi Ügyészségnek.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Könnyű