Közös egyeztetéssel dől el a fideszes képviselőjelöltek sorsa

Marton Zsolt frakcióvezető szerint az a tény, hogy nincsen eldöntve a képviselőjelöltek személye Szombathely 1-es számú választókörzetét és a kőszegi hármas számú körzetet illetően, korántsem zárja ki, hogy a Fidesz elgondolásainak megfelelően az előbbiben Breznovits István, az utóbbiban pedig Básthy Tamás indulhatna a voksokért. A végső elhatározás a Kereszténydemokrata Néppárt és a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség javaslatától függ, a nevezett két körzet ugyanis abba a huszonnégybe tartozik, amelynek jelöltjeiről csak a polgári párttal való, országos szintű egyeztetés után születik döntés - várhatóan január végére.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Választás 2006