Fantáziánknak köszönhetően nem nehéz elképzelni, hogy egy reggel a rohanó XXI. század helyett az 1900-as évek elején ébredünk. Az ábrándozást megkönnyíti, ha kezünkbe vesszük a korabeli sajtó egy-egy példányát. Rögtön kiderül, mitől is volt hangos a száz évvel ezelőtti Szombathely.
Színház híján művészestek
A szombathelyi színházbarátok korai őse, Zoltán István hírlapíró a színházat nélkülöző város javára kávéházi művészestek sorát indította el 1908 decemberében. A kezdeményezés célja a szórakoztatáson kívül, a kőszínház alapjának gyarapítása volt.
Nagy fába vágta a fejszéjét Zoltán István hirlapirótársunk. Nehogy teljesen szinészek nélkül maradjon a tél folyamán Szombathely közönsége, két hetenkint művészestét akar rendezni a Sabária nagytermében. A jövedelem egy részét pedig esetről-esetre a kőszinház alapja javára forditaná. Az első ilyen est e hó 10-20-ika körül lenne, amikor közreműködnének: Szilasy Etel, Görög Olga koloratur-énekesnő és Galgóczy Lajos operanövendék, Antal Erzsi énekesnő, Máthé Gyula és Nádasdy József komikusok és Földes Dezső bonvivánt. A konferanciér szerepét Zoltán István hirlapiró teljesitené.
A terv szerint azonban nemcsak Nádasy személyzete tartana előadásokat, hanem más társulatok tagjai is föllépnének a tél folyamán.
A háború szele
A száz esztendeje meglehetősen ingatag lábakon álló külpolitikai helyzet mutatója volt, hogy egyre gyakrabban került szóba egy közelgő háború lehetősége.
A közönséget egyáltalán nem érdekli manap más kérdés, mint a háboru ügye. Igen fontos belpolitikai kérdések vannak tárgyalás alatt, részben befejezés előtt, az nem izgatja a közönséget. A választójog reformja sem csap akkora hullámokat, mint az a nagy rejtély: lesz-e háboru?
Mondani szokás, hogy addig festik a falra az ördögöt, amig egyszer csak megjelenik. Ha ez a mondás igaz volna, akkor már javában állnia kellene a háborunak…
Akkora tüzelések és ágyudurrogatások vannak a nyomdafestékek birodalmában, mintha csakugyan akadna teremtett lélek ezen a magyar glóbuson, akinek az érdekében állana bármiféle olyan puskaporfüst, amely csak pénzáldozatba s véráldozatba kerülne, de semmiféle hasznot nem hozna az országnak.
A lehetetlen hireknek olyan kövér kacsái röppennek fel nap-nap után, hogy csakugyan csodálkozni lehet rajtuk. S míg a lehetetlen, képtelen hirek erősen hirdettetnek sippal, dobbal, nádi hegedüvel, nagy betükkel és szenzációs cimekkel, az utána következő cáfolatok, melyek illetékes helyekről jelentik ki, hogy a nagy szenzációból mi sem igaz, szerényen vonulnak meg valahová eldugva a lapban, miként az ismeretes erdei ibolya.
Az országot fölizgatták s a külföldet is felgyujtották ezek a hiresztelések. Ezredek helyeztetnek hadilétszámra, nyolcezer családapa hivatik be, aldunai apró városok láttatnak el töméntelen ágyukkal, dragonyosokkal (ez utóbbiakból egy fia sincsen Magyarországon), merényletek történnek, a monitórok, katonáink lemészárolnak az utolsó emberig szerb bandákat, táborszernagyok jelentik ki megdöbbentő biztonsággal, hogy de már csakugyan lesz háború – s mindez csak levegő, buborék, pára, lelkiismeretlen tudósitások s tudósitók agyréme, amit másnap nyomon követ a cáfolat.
Hogy mennyit ártanak az ilyen vad hiresztelések azután az országnak, kereskedelmi és ipari hitelügyeinknek, papirértékeinknek, az könnyen elképzelhető…
A kétkedők legalább annyian voltak, mint a rémhírek cáfolói
Hiába tagadják hivatalosan, a háboru réme itt leskelődik és minden egyes nap arról győz meg bennünket, hogy a komoly készülődés lényegében nem egyéb, mint maga a mozgósitás.
A déli vasutak tehervonatai hetek óta ágyukat és lövőszereket szállitanak. Vannak tehervonatok, amelyek kizárólag ágyukat szállitó kocsikból állanak. Tegnapelőtt éjjel a győri vasúti állomáson volt egy tehervonat, mely elejétől a végig ágyukat vitt, még pedig az uj szerkezetüekből. Tegnap meg a szombathelyi állomáson keresztül vittek Nagykanizsa felé.
Igaz, hogy erre azt mondják, hogy most cserélik ki a régi ágyukat ujjakkal. Ámde ez esetben miért szállitják ezeket az ágyukat kizárólag az ország déli vidékeire?
Magyarország fogyóban
Az esztendő végével együtt elérkezik a számadás ideje is. A házasodási kedv csökkenése s a népességfogyás nem csak napjainkra jellemző. 1908-ban hasonló
eredményekről
számoltak be a lapok.
A statisztikai hivatal szeptember havi jelentése szomoru képet ad az országról. A helyzet az előző hónapokban sem volt valami rózsás, de most még fokozottabb mértékben észleljük a pusztulást. A szürke számok nekünk adnak igazat. A házasságok statisztikáját összehasonlitva az 1907. év szeptember havi eredménnyel, 1908-ban 1241-gyel kevesebb házasságkötés történt…
Az 1907. évi eredményekhez viszonyitva 1908-ban 7048 gyermekkel született kevesebb. Ez a két egymással szorosan összefüggő tényező, házasság és szaporodás egy harmadik okkal áll szoros összefüggésben s ez a kivándorlás. Az erre vonatkozó számadatok még mindig alkalmasak arra, hogy fantázia nélkül következtessünk belőlük az ország rosszabbodó helyzetére. Szeptemberben 12627 utlevelet váltottak s ezek közül 8421 jogosit kivándorlásra, 6626 pedig egyenesen Amerikába szól.
Különös temetés
1908 decemberében egész Szombathely gyászolt.
Ujból komor, fekete zászlót lenget a szél a szombathelyi városháza erkélyén. Ezuttal megint a város tisztikarát érte nagy veszteséget hirdeti a szomoruságot jelentő fekete lobogó.
Dunst János dr., a város első tanácsosa, a legujabb halott. A város tisztikarának ez a sokoldaluan képzett, fáradhatatlan, munkás és rokonszenves tagja tért az örök nyugalom hazájába, ahonnan nincs többé visszatérés.
A tanácsost Bécsben szándékozták örök nyugalomra helyezni, az özvegy azonban az utolsó pillanatban mégiscsak a hazaszállítás mellett döntött. Az előzetes bejelentés szerint egy szombati délutánon, 5 órakor került volna sor a temetésre. Ám a sors közbeszólt.
Szombathely város elhunyt első tanácsosát még halóporában is üldözi a balvégzet. Minden rendelkezést megtett a város tisztikara, hogy méltó gyászpompával temesse el a derék tisztviselőt, a sors azonban keresztülhuzta a város számadását.
Az a váratlan baleset érte Dunst János dr. holttetemét, hogy a kitüzött éjjeli órákban nem érkezett meg, sőt tegnap délutánra sem jött meg annál az oknál fogva, mert a vasutak nyakra főre szállitják a katonákat, ágyukat és lövőszereket a balkánra s igy a halott sürgős szállitását nem tartotta szükségesnek a vasút.
A holttest elmaradása természetesen kellemetlen helyzetbe sodorta a különböző hatóságokat.
A délelőtti órákban érkezett az a távirati értesités Bécsből, hogy Dunst János holtteste ott vesztegel a teherpályudvaron, mert a katonai vonatok tömeges keresztül vonulása miatt nem tudják utnak inditani a halottat.
…A temetésre kivonult nagyszámu közönség… csak a temetőben értesült arról, hogy a gyászszertartás elmaradt, mert a halott – lekésett.
Az elmaradt temetést vasárnap délután 4 órakor pótolták.
A választás napja – 1908. december 16.
Lázas izgalmak közepette elérkezett a nagy nap. Alkotmányos jogukat gyakorolják ma a polgárok. Szavaznak. A város közügyeinek, sorsának intézésére hivatott képviselőket tüntetik ki bizalmukkal abban a reményben, hogy a felujhodott, a friss erőkkel kiegészitett helyi „parlamentje” – csak fokozottabb mértékben szolgálja az adófizető polgárok érdekeit és éber figyelemmel őrködik városunk presztizsén, másrészt pedig gondja lesz arra, hogy rohamosan fejlődő városokkal lépést tartson Szombathely is.
Az öt kerületben folyó választási harc az I., II. és III. kerületekben volt különösen élénk. Reggel 9 órától délután 4-ig lehetett voksolni. A szavazatok összeolvasása után a választási elnökök a városháza tanácstermében gyűltek össze, ahol hitelesítették a szavazatokat. Este 7 óra múlt, amikor a polgármester kihirdette az eredményt:
A választás a polgári párt győzelmével végződött, csupán a harmadik kerületben választották meg a hivatalos lista jelöltjeit.
December 22-én megalakult a képviselőtestület, 23-án pedig már közgyűlésre sereglettek össze a megválasztottak.
