Strucc vagy daru?
Vas „megye mai címere: álló ezüst, fekete rámás csücskös talpú barokk pajzs, kék mezejének zöld halmán ötszintű ostrompárkányzattal, ormozott ezüstbástya áll, második és negyedik szintjén 4-4 jelképes ágyúkazamatával. Az oromzaton ezüst, jobbra forduló, jobbra néző, csőrében ezüstpatkót tartó strucc lép jobbra. A pajzs felső ívén fekete kehelyben arany szőlőszemek gúlája látható, amelytől jobbra és balra kék és ezüst foszlányok omlanak le.” – olvashatjuk a nemzetijelkepek.hu weblapon. Száz esztendeje azonban még heves vita tárgyát képezte a címeren látható madár mifélesége. Strucc vagy daru? Ez volt a kérdés.
A Vasmegyei Napló annak idején megirta, hogy a vármegye törvényhatósági bizottságot küldött ki a vármegye régi cimerének a megállapitása érdekében. Ez a bizottság tegnap délelőtt tartotta meg ülését a kisteremben. Az ülésen Herbst Géza alispán elnökölt, kivüle jelenvoltak: Békássy István dr., Bezerédj István dr., Balogh Gyula, Kárpáti Kelemen, Radó Gyula dr., Végh Gyula és Weöres István.
Weöres István beadott inditványában a vármegye cimerét 1 tizenhatodik századbeli pecsét után, ugy képzeli, hogy az egy kartus-paizs, abban fokokkal és lörésekkel ellátott bástyafal, melyen egy álló strucc vasdarabot tart a szájában. A cimeren foszlány és sisak nincs.
A bizottság azonban a belügyminiszternek az országos levéltár véleménye alapján kelt leiratát fogadta el irányadónak. E szerint a paizsban öt karóval ellátott sáncpalánk van, azon áll egy daru, amely – és itt eltér a bizottság véleménye az országos levéltárétól – nem halat, hanem vasbunkót tart a szájában. A cimeren pedig foszlány és sisak diszlik.
A bizottság véleményes jelentését a legközelebbi vármegyei közgyülés elé terjeszti, amely aztán dönt ama fontos kérdés felett: strucc politikát üz-e Vasvármegye – cimere, vagy pedig magasan repül és szépen szól, miként a darumadár, ha utrakél...
Divatribillió
Az 1910 körüli időkben divatosnak számított a „bukj el szoknyának” vagy „bilincsnek” gúnyolt női ruhadarab, amely bokánál extrém módon elszűkített, a járást szinte lehetetlenné tevő hosszú szoknyát jelentett. Egy ilyen szoknya okozott nagy feltűnést 1911. áprilisában a szombathelyi korzón. Nem divatossága, hanem a nadrágszoknyához való hasonlatossága miatt. Ez utóbbi viselése ugyanis az illetlenség kategóriáját súrolta.
A nadrágszoknya elleni harc már Szombathely jótorku inasait sem hagyja nyugton. Az utca ifju hősei kutató szemekkel mérnek végig minden szoknyát, hátha sikerül a nadrágot is fölfödözni. A kutatás lázában megtörtént igy, hogy egy „bukj el” szoknyát tévesztettek össze a nadrágszoknyával s olyan lármát csaptak, ami egy jupeculottenak is becsületére válna.
A Király-utcán sétált tegnap este egy urinő, akinek szük szoknyáját a suhancok nadrágszoknyának nézték. Néhány perc mulva már hatalmas tömeg követte lépten-nyomon csufondáros megjegyzésekkel illetve a hölgyet.
Később még bátrabbak lettek a suhancok s lökdösni kezdték a védtelen urinőt, akinek jó ideig senki sem sietett támogatására. A forgalmas utcán a csődület mindnagyobb lett, a „bukj el” szoknyás hölgy pedig szégyenében szinte a föld alá akart bukni, amikor egy bátor ember keresztülvágta magát a tömegen s botjával igyekezett távoltartani a hölgytől a zajongó suhancokat. Igy azután az urinőnek sikerült a tüntetők elől elmenekülni.
Vásárcsarnokot Szombathelynek!
A vásárcsarnok szükségességéről először 1873-ban cikkezett a helyi sajtó. Akkor még a mai Fő teret használták piacként a helyiek. Közel száz évet kellett várni, mire 1975-ben átadták a ma is használatban lévő piacépületet, s azzal valóra vált a szombathelyiek álma.
A Hirek rovatában azt irjuk hogy Gyula város ama kérelemmel fordul Szombathely városához, hogy adjanak részletes leirást a szombathelyi vásárcsarnokról. Szóval arról, ami nincs. Pedig napról-napra érezzük a vásárcsarnok hiányát és nem panaszkodhatunk a százféleképpen érezhető hiánya miatt, pedig sulyosan érzi mindenki, hogy nincs.
A szombathelyi piaci viszonyok évek hosszu sora óta ejtik gondolkodóba a hatóságot. Az eddigi eredménytelenség ugyan azt bizonyitja, hogy bizonyos dolgok csak elmérgesednek, ha sok gondolkozás kiséri a fejlődésüket a minthogy az eszméknek ez a lavinaszerü növekedése árt az uj s a soha föl nem épülő szinháznak is. Tapasztalások bizonyitják, hogy a nagy akadályokon talán könnyüszerrel át tudunk esni csupán apró részletkérdésekben akadunk meg és igen hosszadalmas ez a megakadás.
Piacunk elhelyezése nem egészséges, mint közügy, de mint egészségügyi kérdés sem. Olyan szemétszerzési alkalmat, mint az Erzsébet királyné-utcán sehol se találjuk meg másutt. Elismerjük, hogy mindez kényszerhelyzet, és hogy jobb megoldás nem kinálkozott eddig, de hát éppen arra való a vásárcsarnok, hogy koncentrálja az élelmiszerek elárusitóit s tisztaságot teremtve megkönnyitse a bevásárlást.
Szombathelynek immár égető szüksége van a vásárcsarnokra, ez a kérdés is olyan, hogy nem tür további halogatást. Legyen tehát most már teljesen mellékes, vajjon belülről indult-e ki a megmozgató ötlet, avagy a vállalkozó kedv dobja – isten tudja hányadszor – fölszinre, foglalkozzanak vele komolyan.
Valamivel kevesebb bizottsági ülés, szereplési viszketegség, kevesebb, kicsinyes érdek és nincs akadálya. Akárhova épitik, de épitsék föl. Egyformán hasznára válik minden városrésznek, mert az összlakosság érdekeit viszi előre.
Hatan egy ellen
Nincs új a nap alatt. A rendőri túlkapásfogalmát sem a 2000- es évek hozták el nekünk. 1911. áprilisában a szombathelyiek a Körmendi utca egyik kocsmája előtt lehettek szemtanúi egy ilyen esetnek.
Meg vagyunk győződve, hogy a szombathelyi rendőrség t. főkapitánya s tisztjei mindenkor a leghumánusabb bánásmódot tanusitják azokkal szemben, akik önhibájukon kivül eléjük kerülnek.
Épen ezért irjuk meg azt a jelenetet, amely tegnap déli 12 óra után játszódott le a Körmendi-utcában s amelynek szereplői egy regruta és hat rendőr volt. Tanuk pedig a munkából hazatérő emberek és az egész utca lakossága, akik az épületes jelenetre összesereglettek és megbotránkoztak a rendőrlegények inhumánus – mondhatni – tul goromba eljárása felett.
Ugyanis sorozatra bejövő falusi legények iddogáltak – mint az már ilyenkor szokás – a Körmendi-utca és Nárai-utca sarkán levő Feiner-féle vendéglőben s e közben kissé emelkedettebb volt a hangulat. Erre a rendőrlegények – szám szerint hatan – nekiestek és kihoztak közülök egyet és az utcán a járókelők botránkoztatására megkötözték oly módon, a mi nincs benne az előirásba s amint csak látni lehet, de leirni nem, tovább lökdösték, ami által kishíja, hogy nem esett neki a lámpavasnak és össze nem törte teljesen magát.
Mi ugy tudjuk, hogy a rendőrség hivatása rendet teremteni, de nem oly módon, hogy ezzel a munkával még nagyobb rendetlenségeket idézzen elő. Van a rendőrségnek emberségesebb módja is a rendcsináláshoz és éppen ezért arra kérjük városunk tisztelt kapitányát, hogy erre az emberségesebb módra oktassa ki a rendőrlegényeket.
Hercegasszony átutazóban
Egy-egy magas rangú tisztviselő vagy köztiszteletnek örvendő híresség érkezése mindig nagy vihart kavart a múltbéli Szombathelyen. Sorfal, zászlóerdő, a házak tetejéről integető emberek fogadták a jeles látogatót. Az érkezést váró 10 fős delegáció, még annak is kijárt, aki csupán 20 percet töltött Szombathelyen.
Közölte már a Vasmegyei Napló, hogy Sárváron nagyban készülnek Mária Terézia hercegasszony, Lajos bajor királyi herceg fenséges nejének a méltó fogadására, aki a nyarat a sárvári várkastélyban fogja tölteni férjével és leányaival. A fenséges asszony és kisérete tegnap este félkilenc órakor érkezett a bécsi gyorsvonathoz csatolt udvari szalonkocsiban Szombathelyre, ahol a magas vendégek mintegy husz percig időztek, aztán 8 óra 59 perckor külön vonattal Sárvárra utaztak, a hová este féltiz órakor érkeztek.
A hercegasszony kiséretében voltak leányain kivül: báró Leonrod Vilmos főudvarmester, Kessling bárónő, Wulfren bárónő és Zwehl bárónő udvarhölgyek. A hercegnő fogadására megjelentek a peronon: Herbst Géza alispán, Radó Gyula dr. főjegyző, Kiss Emil dr. jegyző, Brenner Tóbiás polgármester, Kiskos István helyettes polgármester, Ujváry ede dr. tanácsos, dr. Horváth György főjegyző, Fóth Kálmán és Horváth István dr. jegyzők, valamint Kisfaludy József rendőrkapitány.
