Közel negyven érdeklődő vett részt pénteken az Élőlánc Magyarországért párt képviselőjelölt-bemutatóján és vitafórumán Szombathelyen. A közel háromórás beszélgetés alatt a szinte csak értelmiségiekből álló publikum látványosan egyetértett a magát antipártnak, ökopolitikai szervezetként meghatározó társaság programjával, amely a gazdaság, a politika, a környezetvédelem gyökeres átalakítását tűzte ki céljául.
A székek átrendezésével kezdődött az MMIK-ban rendezett fórum, a lelkes aktivisták pillanatok alatt kör alakba rendezték az ülőalkalmatosságokat.
Kaszap Sára népművelő, pártoló tag köszöntője után Lányi András, a szervezet alapítója fogalmazta meg röviden a párt céljait.
A közöny és a beletörődés ellen
Lányi András szerint a magyar társadalmat a politikától való elfordulás jellemzi, miközben általános az a meggyőződés, hogy sokkal jobban élhetnénk, ha nem bíznánk magunkat az elszabadult gazdasági mechanizmusokra, személytelenné váló politikai intézményekre. Az Élőlánc szellemi mozgalom, közösség, amelyben megvan a lehetőség, hogy kivédjék a politikai szervezetekre leselkedő veszélyeket. A kis közösségek ugyanis hitelesek, mire megnőnek hiteltelenné válnak. Az Élőlánc ezért megmarad kis közösségek összefogásából álló láncnak. Viszont ami kicsi, civil, normális, nem tud beleszólni az ország kormányzásába.
Hármas védelmi rendszer
Az ország dolgaiba való beleszóláshoz eszközök kellenek, amelyekhez nem lesz könnyű hozzájutni. Az író, filozófus, filmrendező Lányi úgy vélte, a párt a 2010-es választásokon szerepelhet sikeresen, 2006-ban hitelesen kell szerepelniük. Le kell győzniük az emberek hitetlenségét, a világ megváltoztatható.
Jelenleg hármas védelmi rendszer védi az országházat. Az első a közöny, amely a társadalomban érezhető, a második a sajtó jeges némasága, a harmadik pedig a választási törvény szégyenfoltja, a kopogtatócédulák gyűjtésének kényszere.
Képviselőjelöltek
A párt három képviselőjelöltet indít a megyében. Az 1. sz. körzetben Győrffy Ágnes közgazdász-tanár, a 2. számúban Boda Kristóf Péter, európai uniós szakértő, a 3. számúban pedig Szárnyas János vállalkozó indul az Élőlánc Magyarországért színeiben.
Győrffy Ágnes szerint hazánkban a legnagyobb probléma, hogy a gazdaság szabályozza a politikát, és nem fordítva. A jelölt láthatóan kissé zavarban volt, kijelentette, nem akarok kampányszöveget nyomni. (Lányi András kisebb derültséget kiváltva közbeszólt: Pedig jelentenem kell a pártközpontba.)
Győrrfy Ágnes úgy vélte, az adórendszer változtatásakor nem a számokról, hanem az alapelvekről kellene beszélni. Mert világossá kellene tenni, hogy az adó célja csak az állam bevételeinek fedezete, vagy annál magasabb rendű-e? A jelenlegi rendszer a magasabb rendű célokat nem teljesíti, mivel a munkát adóztatják, a tőkejövedelmeket viszont nem.
Boda Kristóf Péter szerint az apátia ellen a szemléletformálással kellene fellépni, amit a fiataloknál kell kezdeni. Ostorozta a hagyományos fogyasztói gondolkodást, és sürgette a szelíd technológiák bevezetését.
Szárnyas János egyéb elfoglaltságai miatt nem jelent meg a beszélgetésen. A kőszegi építőipari vállalkozóról megtudtuk, hogy szinte csak műemlékek rekonstrukciójával foglalkozik.
Négyévenkénti blamázs
A jelöltek bemutatkozása gyorsan fórummá alakult, a hozzászólók többek között a párttá válást kifogásolták, mivel a párt riasztja az embereket. Lányi András szerint pártként ugyanazt csináljuk, mint civil szervezetként, csak négyévenként kitesszük magunkat a blamázsnak.
Lányi szerint tévedés volt az egyéni fogyasztás növelése, ez ugyanis a közjavak kárára ment. Kijelentette, a politika tömegszórakoztató cikké vált, ami sok pénzbe kerül, a politikusok ezért korrumpálódtak. A pártok finanszírozását ugyanis bele kellett építeni a privatizáció menetébe. Úgy vélte, programjuk lényege, hogy korlátozni kell a politikát. Szerinte ez a gondolat átjön a programból, mivel senki nem akar minket megvesztegetni.
| Értelmiségi vitaklub Interjú Lányi Andrással
A politika elleni gyűlölet a politika eszköze, hogy az emberek ne foglalkozzanak a politikusokkal. jelentette ki Lányi András, akivel a fórum után beszélgettünk. - Milyen tapasztalatokat szerzett a beszélgetésen? A viták ideje - A beszélgetés hangulata számomra a rendszerváltás előtti mozgalmár korszakot idézte fel. De ez a mozgalmárkodás magával hoz bizonyos veszélyeket is. Nem működő társadalom - Tehát vissza a kályhához? Ilyen ciklikus időszakokban kell gondolkodni a politikában? - Többször elhangzott ma este, hogy az emberek gondolkodását kell megváltoztatni. Egy szociológus mondta valamikor, hogy egy társadalmi szervezet átalakításához 6 hónap, a gazdaság reformjához 6 év, az emberi gondolkodás átalakításához viszont 60 év kell. Új kérdések, rossz válaszok - De ez a gyorsulás nem darálhatja be a hasonló mozgalmakat? Arra gondolok, hogy a könnyebben, simulékonyabban működő rendszereknek mindig van egy lendülete, tehetetlenségi előnye. - Ismét csak egy veszélyt kell említenem. Nem tart attól, hogy ezek a beszélgetések öncélú vitákká alakulnak, hiszen az értelmiségi ember hajlamos arra, hogy a legapróbb részletekig kitárgyaljon mindent. Egy pártnak viszont erre nincs ideje. |
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!