„Ha Budapesten élnék, lehet, hogy én is kimentem volna a Pride‑ra, pedig nem nagyon szeretem, amikor magánügyekre politikát építenek – akár pro, akár kontra. Nem szerencsés, amikor a szexből vagy a vallásból közügy lesz; ezek nélkül is akadna elég választási vagy alkotmányos téma” – mondom ismerősömnek vasárnap, egy nappal a nagy budapesti menetelés után.
Kint 34 fok van, de a behajtott spaletták mögött kellemes a világ; a lelassult hétvégén van idő és hangulat eltöprengeni a dolgok folyásán.
„Alapból talán igazad van, de most nincs” – feleli az ismerősöm. Majd hozzáteszi:
„A szombati Pride csak nagyon kicsit szólt arról, hogy fogadjuk el a szexuális másságot – ezt Magyarországon már szerencsére kevesen kérdőjelezik meg. Politikai állásfoglalás, az Orbán‑kormány kritikája persze benne van a vonulásban, de ennél sokkal fontosabb egy kisebbség melletti kiállás. Hogy végre eljutottunk odáig, hogy nem lehet kipécézni egy embercsoportot csak azért, hogy indulatot szítsunk és szavazatot gyűjtsünk – mert ez 2025‑ben, Európában már nem megy. És ebből a szempontból mindegy, hogy valaki meleg vagy heteró, ukrán vagy orosz, fekete vagy fehér, zsidó vagy katolikus: ki kell menni az utcára. Budapest kiment, és átment a vizsgán.”
Csak egy pillanatig gondolkodom, aztán bólintok. Igen, ez így van.
Hosszan beszélgetünk aztán a kormány másfél évtizedéről, arról, hogy az ősbűn a migránsok elleni hergelés volt. Annyira bejött, hogy később csak másolni kellett a receptet: Soros, Brüsszel, a melegek, a tanárok, az újságírók, az ukránok – mindig akadt, akire mutogatni lehetett.
Ügyesen csinálták: a szavazatok maximalizálása mellett gondjuk volt rá, hogy mindig legyen egy alibi, amely jogilag felmenti az erkölcsileg felmenthetetlent.
Így vált Magyarország mérgezett légkörű hellyé, olyanná, ahol az erre érzékenyek csak rossz szájízzel tudnak élni.
A mindennapi apró örömöket – legyen az egy kávéházi beszélgetés, egy sportközvetítés, egy osztálytalálkozó vagy egy esti andalgás – sem lehet átélni úgy, hogy ne éreznénk magunk körül a mérgezett levegőt.
Eljutottunk odáig, hogy amikor hazaérkezel egy idegen országból, rácsodálkozol saját hazádra, és megkérdezed:
Hogy lehet így élni?
Nem tudom, mit lehet ezzel kezdeni, azt sem, hogy van‑e visszaút, mennyire hatolt mélyre a méreg. Azt viszont tudom, hogy Budapest – és vele együtt Magyarország – a szombati Pride‑dal kitárta az ablakokat.
Nem biztos, hogy elég lesz, de frissebb lett a levegő.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
