Négy sávon közlekedhetünk hamarosan

Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter számolt be a megyénkben esedékes útfejlesztésekről.

Kóka János csütörtökön sajtótájékoztatón fejtette ki nézeteit a megyei útfejlesztésekről. A gazdasági és közlekedési miniszter elengedhetetlennek tartja, hogy 2003-hoz képest lendítsenek a 86-os út, illetve az M8-as és M9-es gyorsforgalmi utak négysávosításának tempóján. Elsőként a váti elkerülőt építik meg, utána következik a Vát-Szeleste, majd a Vát-Szombathely útszakasz, és 2010-ig még a Szeleste-Hegyfalu útvonal fér bele a koncepcióba. Kulcsfontosságúnak tartja továbbá, hogy a MÁV Szentgotthárd irányába tartó vasútvonalát minél hamarabb átadják a GySEV Rt-nek, és ha ez realizálódik, pénzügyileg is támogatni fogják a szakasz fejlesztését.

Az ipari fejlesztésekről a honatya bizakodóan nyilatkozott: szerinte a szlovák autógyártás Magyarországgal – azon belül is Szombathellyel – komolyabban is számolhat a jövőben, elsősorban az autóalkatrészek és kiegészítők gyártásában. Üdvözölte a polgármester nyitottságát is, hogy adott esetben növeljék a Claudius Ipari Park területét. Bár bevallása szerint nem szeretne a dolgok elébe menni, már most több mint kéttucat gyárral tárgyal, hogy hazánkban létesítsenek telephelyet.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Választás 2006