Bemutatkozott a Magyar LÉT Pártja

Legfőbb célkitűzéseik közé az önhibájukon kívül bajbajutott emberek segítését helyezik.

Bemutatta programját és jelöltjeit a Magyar LÉT Pártja. A januárban alakult új párt három Vas megyei választókörzetben állít jelöltet. Szombathelyen Tóth Vince, Sárváron Németh Ferenc, Körmenden pedig Bereck Péterné indul, országos viszonylatban 87 jelölt áll fel a párt színeiben.

Egyéves felmérő- és szervezőmunka után 2005. szeptember 21-én alakult a párt Lukácsházán 13 alapító taggal, majd 2006. január 9-én, a Vas Megyei Bíróság törvényes bejegyzésével jött létre.

Panel-, börtön- és romaprogramot is kidolgoztak

A Magyar LÉT Párt legfőbb célkitűzéseik közé az önhibájukon kívül bajbajutott emberek segítését helyezik, ezen belül is a munkahelyteremtés, a vállalkozók segítése, a családok általános helyzetének javítása és a kórházi ellátási rendszer átszervezése képezik a terveik legfontosabb részét.

Ezeken kívül panel-, börtön- és romaprogramot is kidolgoztak, valamint a szociális háló működésének reformját is megoldanák. Kiemelték a családok összetartásának fontosságát, a kórházak támogatási rendszerének átalakítását – hogy a kórházak maradhassanak önkormányzati kézben, viszont bevonnák a magántőkét is -, és szorgalmazzák a biogazdálkodást és alternatív energiagazdálkodást Magyarországon. Továbbá a nyugdíjrendszer átalakítását is magukra vállalnák, és visszaállítanák a vallásos oktatást, megerősítenék a történelmi egyházak szerepét az erkölcsi nevelésben.

Céljuk: a magyar nemzet egységének helyreállítása

A szombathelyi jelölt, Tóth Vince a vállalkozók és a családok problémáinak megoldását emelte ki, valamint azt, hogy ne „börtönöket építsünk, hanem otthonokat”.
A Sárváron induló Németh Ferenc is a vállalkozási szféra újraszabályozásának fontosságát hangsúlyozta, mert szerinte a jelenlegi törvények nem biztosítanak megfelelő keretet a kis- és középvállalkozások fejlődéséhez.
Körmend jelöltje, Bereck Péterné a munkahelyteremtésbe fektetné a legtöbb energiát, amiket átképzésekkel szeretne megoldani, illetve munkaerő-átcsoportosítással azokra a területekre, ahol munkaerőhiány van. Elmondta, fontos, hogy a munkáltatók és munkavállalók is érdekeltek legyenek abban, hogy csökkenjen a feketén dolgozók száma.

Pártprogramjukat – elmondásuk szerint – „a magyar nemzet egységességének helyreállítása érdekében” állították össze. A Magyar LÉT Párt alelnöke, Németh Imre elmondta: „Ezzel a programmal érdemes kilépni a nyilvánosság elé a választásokon”, mivel kitűnő szakemberek dolgozták ki, és teljes mértékben megvalósítható.

Magyar LÉT Párt – Programunk:
„A béke és az erős állam alapja, tudni másokért élni!”

1. A munkavállalók Magyarországáért:

- munkahelyeket teremtünk, növeljük a foglalkoztatottságot
- átképzéseket, beiskolázásokat szervezünk
- növeljük a kis- és középvállalkozások gazdasági szerepét
- a gazdaság igényeinek megfelelően alakítjuk át az oktatást

2. A gyermekek és tanulók Magyarországáért:

- európai szintre emeljük az iskolákat és óvodákat
- nagyobb megbecsülést teremtünk a pedagógus szakma számára
- kutatjuk és ösztönözzük a tehetségeket
- egységessé tesszük a nemzeti alaptantervet
- megakadályozzuk a szellemi tőke kivándorlását az országból

3. A szociális Magyarországért:

- bérlakás programot indítunk
- rehabilitáljuk a panelházakat
- börtönreformot hajtunk végre az idő hasznos eltöltéséért
- közhasznú munkára fogjuk a bűnelkövetőket
- átalakítjuk a szociális támogatási- és ellátórendszert

4. A családok Magyarországáért:

- bevezetjük a főállású anyaságot
- megújítjuk a családtámogatási rendszert
- ösztönözzük a gyermekvállalást
- megállítjuk a népesség csökkenését
- biztosítjuk a tisztességes megélhetést minden család számára

5. A nyugdíjasok Magyarországáért:

- európai színvonalú nyugdíjrendszert honosítunk meg
- ösztönözzük az alternatív megtakarítási módokat
- megerősítjük az egyén szerepét a szociális ellátórendszerben
- mindent megteszünk a tisztességben eltölthető időskorért

6. Az egészséges Magyarországért:

- egészségügyi reformot hajtunk végre
- az egészségügy finanszírozását új alapokra helyezzük
- csökkentjük a gyógyszerárakat
- az egészséges életmódot mindenki számára elérhetővé tesszük
- támogatjuk a sportot és a sportolókat

7. A vállalkozók Magyarországáért:

- ösztönözzük a helyi vállalkozók bevonását a helyi nagyberuházásokba
- támogatjuk az alternatív gazdaságfejlesztési eszközök alkalmazását
- átalakítjuk a nagybefektetők támogatási és pályáztatási rendszerét
- támogatjuk az innovációt és a kutatás-fejlesztést

8. Az agráriumban dolgozók Magyarországáért:

- támogatjuk a biogazdálkodást és a biotermékek előállítását
- hazai termékvédelmi rendszert alakítunk ki
- kihasználjuk az Európai Unió adta lehetőségeket
- csökkentjük az energiaárakat
- támogatjuk az alternatív energiaforrások felhasználását

9. A vallás Magyarországáért:

- növeljük az ifjúsági szervezetek jelentőségét a társadalomban
- visszaadjuk az egyházaknak a jogtalanul elvett birtokaikat
- a vallás tiszteletét újra meghonosítjuk az országban
- a történelmi gyökerű egyházakat és normáikat bevonjuk az oktatásba

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Választás 2006