„Próbáljunk meg végre valamit végigvinni” – Horn Gyula szűk körben

Háromnapi hideg élelmet csomagoltunk terjedelmes fórumra számítván, de csak bemelegítőt kaptunk a másnapi kormányfői vizitre.

Médiamunkásként hozzászoktunk, hogy egy vaskosabb sajtótájékoztató tart úgy harmincöt percig – hogy egy politikai fórum esetében ennyire szűkre legyen húzva a nadrágszíj, nem sejtettük volna. Lehet az oka a volt miniszterelnököt is láthatóan megviselő koratavaszi fáradtság, de sokkal inkább tesszük meg tétjeinket arra, hogy a Gyurcsány Ferenc nevével fémjelzett szerdai kampányesemény grandiózus, csarnokavatóval egybehurkolt mivolta gyűrte maga alá a kevésbé meghirdetett, így alig negyven-ötven, jobbára élemedett korú embert vonzó lakossági fórumot.

A már kevésbé harcias, ám nesztelen nimbuszával máig hatást gyakorló Horn Gyula nem bonyolódott melldöngető üzenetekbe, inkább komótos beszédstílusában előlegezte meg, milyen előnyöket élvezhetünk a február 18-ai MSZP kongresszuson meghirdetett Új Magyarország programból, már amennyiben pártja győzedelmeskedik a választásokon.

A szocialista diadal esetén újabb korszakhatárt jelentő program kivétel nélkül új elemeket tartalmaz amellett, hogy „igazodik az ország adottságaihoz.” A miniszterelnök elmondása alapján Kelet-Európában az infrastruktúra sehol nem veszi fel a ritmust a gazdaság fejlődésével, ezért nekünk nagyon rá kell mennünk ennek erősítésére. Szükség van a korszerű iparágak – gépkocsigyártás, gyógyszeripar – megtartására, és „a reformokkal sem várhatunk tovább, mert a jobb idők nem jönnek el ezek nélkül.”

Horn szerint azonban ennek egy feltétele van: „maradjon ez a kormány, próbáljunk meg végre valamit végigvinni.” Ehhez nemcsak az akarat és a határozatkészség adott részükről, de a forrás is: 23 milliárd euróra számíthatunk a 2007-2010 közötti időszakra. Hogy ezt ki költheti majd el, az április elején áll vagy bukik – amennyiben ők, úgy Magyarország a gyógyturizmus központja lehet, bevonják a magántőkét az egészségügybe jól, megszilárdítják a reálszférát az oktatáson keresztül, minimálisra csökkentik a bürokráciát, illetve kiterjesztik a munka fogalmát a tanulásra és a gyermeknevelésre is.

Nem telik belé pár perc, és már odakint vagyunk – ez elröppent hamar, mint tüsszögő kacsa az országos tisztifőorvos elől. Már matatok a biciklizáramon, amikor egy kedves öregúr megjegyzi, engedjem oda a szomszéd bringa mellé, hadd tolja el ő is a „mercédeszét.” Uzsgyi neki, hadd szóljon.

A politikussal lapunkban hamarosan interjút is olvashatnak.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Választás 2006