Új kihívások előtt áll a szombathelyi főiskola - Magyar Bálint tartott sajtótájékoztatót Szombathelyen

Négy fontos terület
A minisztert a tájékoztatóra elkísérte Hankó Faragó Miklós államtitkár és Göde György, a kőszegi választókerület SZDSZ-es képviselőjelöltje is. Hankó Faragó szerint Magyar Bálint a liberális párt kampánykörútján vesz részt a megyében, ezért most az oktatásügyről ismerteti az SZDSZ álláspontját.
A miniszter azonban egy beszámolóval kezdett, amely azt mutatja be, hogy „a liberális politika ebben a ciklusban milyen eredményeket ért el”.
Megemlítette a sorkatonai szolgálat megszüntetését, amelyet „1993-ban az SZDSZ kezdeményezett”, és „2000-ben még senki más nem támogatott”.
A második az adóreformok ügye, „amely elindult, és amit folytatni fogunk”.
A harmadik az autósztrádák építése és az infosztráda elérhetőségének fejlesztése. Magyar Bálint szerint ebben a ciklusban több mint 500 km autópálya készült el, közben pedig minden iskola számára biztosították a szélessávú internet-hozzáférést.
A negyedik terület természetesen az oktatás, ahol átfogó reform indult el.

Hallgatói juttatások
Az igazi változások persze a felsőoktatásban jelentkeznek. A miniszter a témát azzal vezette fel, hogy „egy tudásorientált gazdaságnak alapvetően fontos a szellemi tőke hasznosítása”. Ma viszont „a szellemi tőke nem megfelelően hasznosul, az oktatási reform feladata, hogy felszabadítsa ezt a tőkét”.
Magyar Bálint kijelentette, a szakmai változások mellett átalakították a finanszírozási rendszert is, a főiskolák, egyetemek autonómiát kaptak a gazdasági döntésekben.
Ugyanakkor bővítették a diákok lehetőségeit is, a miniszter számokat sorolva ismertette a szeptemberben életbe lépő változásokat.
Így a hallgatói juttatások összege, a kollégiumi támogatás egyaránt 11.650 forintra emelkedik, az albérleti hozzájárulás pedig 6 ezerre. 40 ezer lesz a diákhitel legmagasabb havi összege, amit a doktorandusz hallgatók is igénybe vehetnek majd. A miniszter hozzátette, a tartósan beteg, fogyatékkal élő, egykori állami gondozott esetében a hallgatói juttatás az alapösszeg duplája lesz.

Egy ingyenes diploma, új kollégiumok
Magyar Bálint bejelentette, a jövőben nem az első, hanem egy diploma megszerzése lesz ingyenes, tehát, aki korábban önköltséges oktatásban vett részt, a második diplomát ingyen szerezheti meg, a tandíjmentességet pedig kiterjesztik a masterképzésre is.
Jelentős változások történnek a kollégiumoknál is. A miniszter elmondta, hogy a kormányprogramban 10 ezer új férőhelyet ígértek, az ehhez szükséges 30 milliárd forintot azonban más forrásból kellett biztosítani, ezért magántőkét vontak be a fejlesztésekbe. 2002 és 2007 között 13 ezer új férőhelyet létesítenek, amelyből 10 ezer épül magánbefektetők finanszírozásában.
Magyar Bálint hozzátette, az ellenzék 40-50 ezres kollégiumi díjjakkal történő rémítgetése ellenére a kollégistáknak 9 és 15 ezer forint között kell fizetniük a kétágyas, összkomfortos, internetkapcsolattal ellátott szobákért.
A 2000-ben meglévő 40 ezer férőhely közül pedig 20 ezret felújítanak. A miniszter megemlítette, a Fidesz-kormány alatt öszesen 2100 férőhelyet létesítettek, amelyek nagy része munkásszállások átalakításával jött létre.

Piaci viszonyok
„A felsőoktatásnak ugyanakkor meg kell felelnie a piaci viszonyoknak”, mondta Magyar Bálint. A negatív demográfiai hullám következtében ugyanis csökken a hallgatók létszáma, így nyitni kell a külföldi diákok, a felnőttképzés és a vállalkozások beindítása felé. Megemlítette, hogy a hazai nagy egyetemek 1,5-2 milliárdos kutatási kerettel rendelkeznek, a kis főiskolák számára ezek az öszegek nem érhetőek el. Ezért szükség van a hálózatos együttműködésre. Szombathelynek kézenfekvő a Nyugat-Magyarországi és a Pannon Egyetemmel való kooperáció.
A főiskola ugyanis nem tudja ellátni a felsőoktatás teljes spektrumát, ezért fontos, hogy meghatározza a maga szerepét a hálózaton belül.

További fejlesztések kellenek
A miniszter szerint az új törvény rendkívüli mozgásszabadságot és lehetőségeket kínál, de egyúttal felelősséget is megfogalmaz. Kijelentette, „az álmodozásokat be kell fejezni”, a város érdekeit szolgáló programokat kell végrehajtani. Hozzátette, a Berzsenyi főiskola néhány szak esetében csak ideiglenes akkreditációt kapott, amelyek két év múlva lejárnak. Ezért elengedhetetlen a további fejlesztés, egyúttal fel kell készülni a mesterképzések akkreditációjára is.
Hankó Faragó Miklós a sajtótájékoztató végén megemlítette az előző esti MSZP-s kampánygyűlést, ahol meghívott vendégként jelen volt. Mint mondta, „a legnagyobb vidéki gyűlésen nem kellett magát rosszul éreznie”.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Választás 2006