A személyautó vezetője a záróvonal ellenére előzésben volt, de nem tudott időben visszahúzódni és ütközött a szemből érkező Mercedes nyergesvontatóval. Az ütközéstől a Renaultnak a bal oldalán kiszakadt és elrepült mindkét kereke. A kocsi ajtaját a teherautó kerekén találták meg. A Mercedes pilótája igyekezett az úton tartani a járművét, de a hirtelen kormánymozdulattól a pótkocsija kilengett, majd az aszfaltot is felszabva felborult, tujákkal borítva be a főutat. A mentők a Renault három utasát kórházba szállították, a Mercedes vezetője karcolások nélkül megúszta a balesetet.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!