Dr. Radnai Endre és Böröcz Miklós, Vas megye 1. és 2. számú választókerületeinek (Szombathely északi és déli része, valamint a környező települések) MDF-es képviselőjelöltjei péntek délelőtti sajtótájékoztatójukban kihangsúlyozták, az MDF volt az egyetlen párt, amelyik a Választási Etikai Kódexet nem írta alá. Ezért akkor sokan rágalmazták őket, jelenleg azonban úgy tűnik, hogy akik aláírták, azok sértik meg sorozatosan ezt az egyezményt.
Böröcz Miklós elmondta, a kopogtatócédulás rendszer már sokadszorra sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, nemtelen eszközök alkalmazását tette lehetővé, és túl sok esetben fordult már elő csalás Vas megyében emiatt.
Példaként említette azt az igen furcsa esetet, hogy Kalocsai Máté a Magyar Kommunista Párt jelöltje 810 szavazatot tudott gyűjteni a körzetében annak ellenére, hogy nincs a megyében szervezetük, és feltehetőleg túl nagy szavazóbázisuk sem. Állítólag a Fidesz segített neki a cédulák gyűjtésében, de az MDF-es képviselőjelöltek ennek kiderítését inkább a bíróságra bízzák.
Böröcz Miklós magazinunknak elmondta, ilyen elharapódzott és durva kampányra még nem volt példa, de az MDF-re még eddig szabálysértés árnyéka nem vetült, és nagyon remélik, hogy ez a következő héten is így marad.
Vonatkozó cikkünk:
Nem vizsgálják, de megküldik a rendőrségnek Kalocsai Fideszt vádoló nyilatkozatát
Kalocsai-dosszié: az MSZP szeretné, ha tisztáznák magukat a Fidesz-jelöltek
A szombathelyi Fidesz gyűjtött a Munkáspártnak?
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!