Szerény a díszlet, egyik sarokban uniós, a másikban nemzeti zászló, a székeken Fideszes hűtőmágnes és toll. A bejáratnál az MSZP tábláihoz hasonlókat osztogatnak, színe persze narancssárga, nagy betűkkel Orbán, kisebbekkel Mikola, formája pedig köralakú. A gyűlés alatt aztán nem igazán használták, az előadás inkább egy orvosi ismeretterjesztéshez hasonlított.
Hozzáteszi, II. János Pál pápa már egy jobbvilágban készíti számunkra a helyet, ahol sok baráttal találkozunk majd. Persze, néhány emberrel nem. A kijelentést taps kíséri.
Aztán visszatér Mikolához, aki orvosi konferenciára volt hivatalos Kaposvárra, ahová Rómától megállás nélkül autózott el. Hende szerint olyan volt, mint a kőszikla. Ezt a szilárdságot idézem fel a legotrombább, legaljasabb támadások közepette is, amelyek Szombathelyt a botránykrónikák élére vitték mondja.
Mikolát miniszterelnök-helyettes úrnak szólítja, és kijelenti: Örülök, hogy magyar hazánk magyar városában a magyar parlament magyar képviselője lehetek. Kicsit elgondolkodunk, hogy a választások első fordulójáig is hátravan még egy hét
Aztán gyermekeit említi, akik Pesten vannak, és legnagyobb bánatomra lehetőség híján nem jönnek haza. Pedig nagyon haza kellene hoznunk a szürkeállományt, mivel Szombathely olyan város, amely értékes, jó munkaerőt kíván. Befejezésként a választópolgárok támogatását kéri, hogy Szombathely továbbra is a Nyugat királynője legyen, méltóan kétezer éves történelméhez. Két dolgot ígérhetek: munkát és böcsületet.
A sajtó mélységes bojkottja Hende Csaba már leendő miniszterelnök-helyettesként mutatja be Mikola Istvánt.
Ezt a missziót kell most beteljesítenünk, aktualizálja a történetet a politikus, és hozzáteszi, vasárnap a Kossuth téren megnézik a színvonalas műsort, meghallgatják Orbán Viktor beszédét, aztán békében hazamennek. Nagyon fognak unatkozni a háztetőkön a feketeruhás kommandósok.
Normális elmebetegek Mi azt mondjuk, hogy felkészült emberek nélkül nincs működő gazdaság, a jó lelki és szellemi kondícióban lévő ember a társadalmi, gazdasági fejlődés motorja.
Mikola szerint bajban van a magyar ember, ezer testi és lelki gond gyötri. Elmeséli, elmegyógyász panaszolta a közelmúltban, hogy a rendelőben nincs egy normális elmebeteg sem. Mindenki magatartászavarral, szorongással, pánikkal küszködik, amit a mai kor termel ki. Nincs erő, alkotó akarat, a magyar befelé forduló, nem kezdeményező. A hit pedig egyrészt azt jelenti, hogy hinnünk kell abban, amit csinálunk, nem lehet utálattal élni. Másrészt a hívő embernek imádkoznia kell, mivel működnek spirituális, szellemi erők is. A politikus szerint a felsoroltak olyan energiákat szabadítanak fel, amelyek képesek az új tudatot kialakítani.
Még a térfigyelő kamerának is
Aztán a három tenor madárinfluenza elleni vakcinával történt nyilvános beoltását említi, aminek azért volt értelme, mert jól megtollasodtak.
Az egészségügy helyzetét elemzi, bejelenti, az MSZP eldöntötte, hogy átadja a tárcát az SZDSZ-nek, akik több biztosítós rendszert akarnak. Ezzel szemben a Fidesz szolidaritási alapot tervez, a beteget ellátják anélkül, hogy a zsebében turkálnának. Kijelenti, nehéz a helyzet, mert az ágazatból vonják ki a pénzt, az idén 35 milliárddal kevesebbet kap az egészségügy, mint tavaly.
Hangsúlyozza, pártja szimpatikus lépéseket tervez, és sorolja: hűségjutalom a nővéreknek, ügyeleti díj az orvosoknak, egy új költségvetésben 70 százalékkal több pénz az egészségügyben. És, mivel az újságírók meg szokták kérdezni, először megvizsgáljuk, hova lett a pénz, hol van a Ferihegy Airportért kapott 460 milliárd? És persze, mint azt a pártelnök is megígérte, felülvizsgáljuk a szerződéseket.
Aztán köztisztviselői státuszt kapnak a védőnők, akik így az állam katonái lesznek. Mindehhez 670 milliárd forintra van szükség, ami kevesebb, mint amennyibe a bankok konszolidációja került.
Nem csikócsapat Nem engedik privatizálni a társadalombiztosítást és a kórházakat, mert túl
sok enyves kéz tapogatózik körülöttük. Szombathelyen se kerülgessék a kórházakat! jelenti
ki, majd azzal folytatja, hogy jó kedvet, derűt kel sugározni, a mosoly endorfint
szabadít fel, ami ráadásul teljesen ingyen van. Befejezésként történetet mesél, egy rendezvényre sietett, amikor úgy vette
észre, hogy jó félórás késében van. Esett az eső, nem lehetett sietni, rosszul is
látott. Ám eszébe jutott, hogy a kesztyűtartóban van egy autóvezetéshez használt
szemüveg, amivel aztán jobban látott, és időben a helyszínre ért. Később vette
észre, hogy az okuláréban nem volt üveg. Tanulság: ha valamiben nagyon hiszünk,
akkor az használ. Higgyék el, győzünk, megszervezzük magunkat, rakjuk a téglákat, hosszú
építkezés lesz. Azért hozzáteszi, nem mondom milyen hosszú, mert már voltak
ebből problémák, de megcsináljuk ezt az országot. fejezi be. Aztán már csak Hende Csaba újabb szolgálati közleményei vannak hátra a
vasárnapi budapesti és a hétfői szombathelyi nagygyűlésről. Ránézünk az órára,
másfél óráig tartott az egész. Megkönnyebbülve távozunk, végül is szombat este
van
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
Hende Csaba már megszokott mondataival melegít, nehéz időket élünk, álljuk a rágalmazásokat, mocskolódásokat. Aztán kisebb meglepetésre 2004 márciusát idézi fel, amikor Mikolával, családdal, barátokkal együtt turistaként vettek részt Rómában, Batthyány-Strattmann László boldoggá avatási ceremóniáján. Az akkori élmények tapasztalatait összegezve kijelenti, már érti, mit jelent az imában a megbocsátás. De ez nagyon nehéz, pedig enélkül nem lesz béke, szeretet, összefogás, Szombathely felemelkedése.
Puskás Tivadar is a megszokott módon kezd, ha végignézek a sorokon, azt látom, hogy mindenki változást akar. És hozzáteszi, bizakodás, győzni fogunk!
Hende Csaba szolgálati közleményként a sajtó mélységes bojkottját említi, mivel tegnap a területi választási bizottság másodfokú döntése alapján az MSZP megbízásából szórták a rágalmazó röplapokat. Hende kijelenti, a bizottság eltiltotta a tevékenységtől a szocialista pártot, ennek ellenére a mai napon még gyalázkodóbb anyagok jelentek meg. Szűnjön meg a hírzárlat, közöljék az MSZP számára kellemetlen hírt.
(Lapunk március 30-án beszámolt a választási bizottság üléséről.)
Mikola szintén a római utat említi, elmondja, még az uniós népszavazás előtt volt alkalma beszélni II. János Pál pápával, akinek megerősítette, hogy a magyarok támogatják a csatlakozást. Mikola szerint a pápa erre kijelentette, önöknek, magyaroknak missziójuk van, részletekről azonban nem beszélt.
Jól sikerült a Fidesz programja, mondja, aminek egyik jele, hogy abbamaradt az MSZP hirdetése, és hirtelen előjöttek a második száz lépéssel. Az első olyan program, ami az emberre épít jelenti ki. Úgy véli, hibás az ellenoldal dübörgő gazdaságra épülő stratégiája, amely szerint a gazdaságnak kell jól mennie, és akkor jut pénz másra is.
A program arról szól, mit kell tenni az alkotókedv, önbizalom fejlesztéséhez, az új tudat kialakításához.
Azért Gyurcsány Ferenc is megkapja a magáét, igaz, finoman. Először az autópálya melletti óriásplakátért, aztán a bütykös hattyú boncolásáért, amelyet a tévé is bemutatott, majd azért, mert előadást tartott egy orvoskonferencián. Ő még a térfigyelő kamerának is nyilatkozna mondja Mikola.
Az EU-tól pedig pénzt kell szerezni, ami kemény dolog lesz, mert az unió nem
jóléti intézmény. Az EU pedig akkor ad pénzt, ha látja, hogy olyan kormány van,
akinek elhiszi, hogy megvalósítja a terveit. A jelenlegi gárda középkorú,
felkészült, kormányzati tapasztalatokkal rendelkezik, nem egyetemről kikerült
csikócsapat. Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Mikola vitatott kijelentéseinek ismeretében kíváncsian vártuk a Fidesz második emberét.
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!