E sorok írója a zsidai városrészen szavazott, ahol délután 1 órakor csupán 25 százalékos volt a részvétel aránya. Rendkívüli eseményt nem említettek, mint ahogyan az általunk meglátogatott másik két szavazókörben sem.
A belvárosban aktívabbnak tűntek az emberek, mindkét bizottság is közel 50 százalékos részvételről számolt be délután 2 óra körül.
Kevés szavazóval találkoztunk sétánk alatt, és még kevesebben voltak, akik elmondták, hogyan szavaztak. Érdekes tendenciának lehettünk tanúi, a jobboldal szavazói elmondták, egyéniben a Fidesz jelöltjét támogatták, de volt köztük, aki listán az MDF-re voksolt. Azért, hogy bejusson a parlamentbe. indokolta.
És hasonló történt a baloldalon is, ahol egyéniben az MSZP, listán viszont az SZDSZ volt a kapósabb.
Az 5. választókerületben (Körmend és környéke) egyébként érdekes eredmény várható. Az első két ciklusban szabad demokrata képviselőt választottak, azóta Németh Zsolt nyert kétszer is, négy évvel ezelőtt már az első körben. A képviselő/vasvári polgármester azonban tavaly pártot váltott, az MDF-ből a Fideszhez ült át, és van egy MDF-es kihívója is.
A szocialisták a kampányban beerősítettek, kérdés, ez mire lesz elég a már történelmileg is alapvetően jobbos (korábban royalista) beállítottságú Dél-Vasban. Mire jut a szoci jelölt, Márkus Imre. Néhány óra múlva kiderül.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

