Minthogy a választási bizottságok határozatai nehézkesen, vagy egyáltalán nem jutnak el a választókhoz, ezért Lazáry és Szakály a sajtó közbenjárásával szeretnék a választók tudomására hozni: az ügyben a korábbi ismeretlen tettes elleni feljelentésen túl nevesített elmarasztalás is történt. Ahogyan Lazáry Viktor elmondta, a mandátumszerzést a jelöltek nevében megköszönő szórólap kapcsán: a Választási Bizottság személy szerint is elítélte Gaál Angelikát, Hankó Faragó Miklóst és Nemény Andrást hasonló tartalmú megjegyzéseikért.
Meri vagy nem meri? a Fidelitas merte
Tartózkodtunk a negatív, lejárató kampánytól mondta el ezután Szakály Gábor, és felhívta a figyelmet arra, hogy a korábban kiadott, Hankó Faragó Miklóst kereszttűzbe vevő kiadvány tekintetében felvállalták (el is marasztalta őket a választási bizottság. A szerk.), hogy azokat a tényeket, amikről úgy gondoltuk, hogy a másik oldal jelöltjéről fontos elmondanunk a közvéleménynek, mi tettük közzé, a jogszabályoknak megfelelően impresszummal ellátva azt (a szóróanyag ellen Hankó csak formai kifogással élt).
Ezzel ellentétben a szocialista oldalon folyamatos jellemgyilkosság folyt jelöltjeinkkel szemben. Persze nem bizonyítható az, hogy ők tették kivéve ennek a határozatnak az esetében , de mégis, akár sárga füzetekről, akár negatív anyagokról beszélünk, a másik politikai oldal érdekeit szolgálta a tartalom folytatta Szakály, kihangsúlyozva, hogy ők továbbra sem alkalmazzák ezt az eszközt, de azért eljuttatják a választópolgárokhoz üzeneteiket, amelyekben cáfolják a röplapokon megjelenteket.
Úgy gondoljuk, félelemmentes országban élünk
Szakály szerint a történteken felül kampánycsendsértések miatt is tettek bejelentést a Választási Irodához, de nem mindegyikről, mert ezeknek se szeri, se száma.
A szombathelyi Fidelitas-elnök a választások hétvégéjén is terjesztett kampányanyagokról, mozgosító tartalmú SMS-ekről, félrevezető telefonhívásokról számolt be, valamint arról, hogy aktivistáikat már a kampány kezdete óta közterületen kocsikkal követték: minden egyes plakátoló emberünk mögött több autónyi kétes figura sorakozott fel az éjszakák alatt. Ők továbbra sem félnek, és a demokratikus játékszabályok mellett teszik le voksukat az elkövetkező pár napban.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!