Fidesz: Az MDF-es jelöltek a kormányváltásban érdekeltek

A szombathelyi fideszesek örömüket lelik az MDF-esek visszalépésében, mert szerintünk jelöltjeik esélyei ezzel csak gyarapodnak.

Lazáry Viktor elmondta: ami a sajtóban eleddig megjelent, az nagyjából az igazságot fedi. „Az MDF jelöltjei tudomásunk szerint egyéni elhatározásukból léptek vissza a jelöltségtől, a Fidesszel megállapodás nem történt az ügyben.”
Ennek ellenére pozitívan értékelik Böröcz Miklós és Radnai Endre visszalépését, abban az összefüggésben is, hogy úgy érzik: az országosan kialakult helyzetnek ellentmondva a demokrata fórummal helyi szinten ápolt, évek óta tartó zavarmentes kapcsolatuknak is köszönhetik e döntést.

„Ők ugyan nem nevezték meg, melyik párt részére lépnek vissza, mi úgy érezzük, hogy ezzel a mi jelöltjeinket támogatják” – tette hozzá Lazáry. Szakály Gábor arról beszélt, hogy a két jobboldali párt közti kiegyensúlyozott kapcsolat ékes példája a 2002-es önkormányzati választások, ahol együtt vágtak neki a megmérettetésnek, sőt, kedden este még egy beszélgetést is folytattak az MDF kampánycsapatával. Szakály úgy véli, a szavazóknak most azt a kérdést kell feltenniük maguknak: „marad-e tovább a Hankó Faragó Miklós által képviselt tizenhat éves semmittevés, vagy a változásra voksolnak.”

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Választás 2006