Ohne szilikon!

Megelégelhették már a műidomokat a Penthouse magazinnál is, mert versenyükön csak olyanok indulhattak, akiket még nem érintett...

A zsúfolásig telt Cuba Librében egy tűt nem lehetett leejteni, mindenhol hegyes könyökök, savanyú izzadságszag és kandi tekintetek. Détár Enikő is csak a lépcsőkön elnyúlva tudott konferálni, de még így is nagyobb sikere volt, mint a versenyzőknek együttvéve.

Nekem egyedül a 19-es számmal induló Urbán Réka jött be, de sajna nem ő nyert, bárhogy is drukkoltam. Sőt, kénytelen volt beérni a hatodik hellyel, ami ugyan már egy külföldi utat jelentett neki és párjának, de ez nem tudta feledtetni azt az érzést, hogy a zsűri a szeme helyett a csajukat a partvonalról buzdító hozzátartozók hangorkánjára hagyatkozott. Mert akit többen kísértek el, azok nagyobb üdvrivalgást söpörhettek be, ami persze maximum a számszerű erőviszonyokat tükrözte, és nem az igazi szépséget. Királynőnek végül a 22-es Hervai Edinát választották, aki koronája mellé egy új autót is kapott.
A győztes két udvarhölgye Hermann Dóra és Freire Szilvi lett, akik a legnagyobb szurkolótáborral rendelkeztek.

Bár a közönség határozottan apadt: az eredményhirdetést már csak a legelszántabbak várták meg. Ami nem is csoda, lévén hétköznap, a mutatók pedig jócskán a hajnalba haraptak. A több mint három órán át tartó tülekedés után legalább végre a kamerát is egy Cuba Librére cserélhettem, amely azon csalódottságomat is feledtette, hogy e szépségekről igazándiból csak annyit tudhattunk meg: szeretnek bulizni, táncolni és szórakozni. Ami - még ezen a kései órán is úgy tűnt - egy és ugyanaz.







Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Könnyű