Aki bújt, aki nem – Játékfesztivál Szombathelyen

Mindent a szemnek és mindent a kéznek - a szombathelyi játékkiállításon a játékokat szinte kötelező kipróbálni.
Nézd meg galériánkat

Aki bújt, aki nem - gyertek! Ezekkel a szavakkal nyitott meg az első szombathelyi játékfesztivál, amelynek a sikere még a szervezőket is meglepte. A gyerekek elözönlötték a kiállított játékokat, amelyeket nem hogy lehet, de kötelező nyúzni a rendezvény ideje alatt. Hét nagy játékforgalmazó több mint hetven különleges játéka várja a gyerekeket a Sportligetben, Közép-Európa legnagyobb játszóparkja, a Kalandváros közvetlen szomszédságában.

Szavazz, és megveszik!
A lurkókra egyébként komoly feladat hárul, szavazniuk kell a kedvenc játékukra, hiszen a polgármester ígérete szerint a győztes játékszert Szombathely városa igyekszik megvásárolni és az egyik játszótéren felállítani.

A felhozatal változatos, a hagyományos mászókákat kiváltó izgalmas, multifunkciós várak a legnépszerűbbek a gyerekek körében, ezek számtalan mászási, kúszási, egyensúlyozási lehetőséget kínálnak és szinte kötelező elemük a sziklamászók körében elterjedt mászófal is – már az ovisoknak készült építményeknél is. Lepottyanó gyerkőccel nem találkoztunk, de ha ez mégis megtörténne, akkor a porontyok puhára esnek, köszönhetően a szigorú előírásoknak.

Nézd meg galériánkat

Szigorúan ellenőrzött játékok
Információink szerint éppen az EU szabványok miatt találkozhatunk kevés hazai játékkal, a forgalmazók ezeket külföldről hozzák be, olyan országokból, ahol a szuper-biztonságos játékok megléte már régóta követelmény. A fesztivál felhozatalát látva nem csoda, ha a kicsiknek keserű lesz a szájuk íze, ha a játékcsodák után visszatérnek a lakótelepi játszóterekre.

De nézzük, mi keltette fel még a gyerekek érdeklődését. Rendkívül kedvelt az a magas oszlopra helyezett játék, amely a beledobott labdát véletlenszerűen dobja vissza a négy nyílásának valamelyikén.

A feszültség levezetésében a lovagi játékok jártak az élen, ahol kedvükre püffölhették egymást a "szivacspáncélba" öltözött nebulók, de az ügyességi feladatokra kihegyezett kellékek sem árválkodtak üresen. A VB ideje alatt természetesen az extra csocsóasztalokon is folyamatosan születtek a gólok.

Nézd meg galériánkat

Festék, amely nem színez?
Az egyik játékkereskedőnél a rezgő, világító találatjelzővel ellátott párbajfegyverek váltottak ki elismerést a fiúkból, miközben a szülők a fürdővízfestéken álmélkodtak, ami természetesen sem a gyereket, sem a kádat nem színezi be.

A játékok tesztelése mellett változatos programok szórakoztatják az apróságokat. Az első nap a Varnyú Country mozgatta meg a közönségét, a gyerekek énekeltek, tapsoltak és lelkesen visszahívták az együttest. Szellemi és ügyességi vetélkedők is színesítik a fesztivált, amelynek nyitónapjáról részletes képgalériát is közlünk.

A verőfényes napsütés egész nap kitartott, tömegeket vonzva a Sportligetbe, de 18 órakor megérkezett a menetrendszerű futózápor, ami percek alatt kiürítette a területet.

Az ingyenes kiállítás június 17-ig várja a látogatókat, legfőképpen a gyerekeket.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Könnyű