Elfogták a Tó fürdőn működő tolvajokat

Egy 16 éves szombathelyi fiatalember és hasonló korú társai fosztogatták módszeresen a strand vendégeit.

Hollósy Gábor alezredes, szombathelyi kapitány elmondta, hogy három héttel ezelőtt kezdődtek a Tó fürdőnél a lopások, naponta 8-10 eseményt jelentettek. Hozzátette, a fürdő vezetőségének együttműködésével, operatív eszközökkel sikerült a tetteseket elfogniuk. Később megtudtuk, az operatív eszközök kifejezés álruhás, azaz strandoló rendőrök bevetését jelentik.

A rendőrkapitány beszámolt két múlt pénteki rablásról is, amelynek egyikét sikerrel felderítették, a másik ügyben a hét végére várható eredmény.

Felkészült tizenévesek
A részleteket Kovács József százados, a bűnügyi alosztály vezetője ismertette. A strandlopásokról elmondta, hogy a rendőrök előtt két lehetőség állt, vagy megpróbálják megelőzni a bűncselekményeket, vagy elkapják a tolvajokat. Ez utóbbi mellett döntöttek, így kerültek bevetésre a civil (azaz fürdőruhás) rendőrök, akik arra figyeltek fel, hogy egy tizenéves fiúkból álló társaság tízpercenként új helyre telepszik le, majd eltűnik a bokrok között. Rövid idő alatt látókörükbe került egy korábbról már ismert 16 éves fiú, aki kihallgatása után beismerő vallomást tett.

A srác a tanév befejezése után minden délutánját a fürdőben töltötte, ahol megpróbálta kiegészíteni zsebpénzét. Mivel mindig mások társaságában érkezett, csak hosszabb idő után vált feltűnővé. Módszere, melyben alkalmi társai is segítették, abból állt, hogy a gazdátlanul hagyott táskák mellé telepedtek le, törülközőjüket, pólójukat a táskára dobták, majd néhány perc múlva azzal együtt távoztak. A táskát a közeli bokrok között kiürítették, csak a készpénzt, illetve értékesebb ruhaneműt vitték magukkal, a mobiltelefonokat, bankkártyákat, személyi iratokat a bokrok közé dobták.

A százados szerint ezzel felkészültségüket bizonyították, mivel a bankkártyák, telefonok használatával könnyen lebuktak volna. A készpénzt általában még a strand területén elköltötték, a rendőrök a fiatalkorúakat 55 rendbeli lopással és félmilliós károkozással vádolják.

A beismerő vallomások után a fiatalemberek szabadlábon védekezhetnek.

Klasszikus eset
A múlt pénteki, felderített rablás ennél is tanulságosabb eset volt. Egy férfi a vasútállomás környékén italozgatott egy szórakozóhelyen, majd, miután kellő hangulatba került, ajánlatot tett egy ott tartózkodó nőnek, hogy pénzért részesítse őt szexuális élményekben. A nő az ajánlatot elfogadta, de azonnal értesítette két ismerősét, majd az erősen illuminált férfit egy közeli lakásra vitte. Mielőtt azonban a tettek mezejére léptek volna, megjelent a két ismerős, akik kisebb szóváltás után a férfit megszabadították 50 ezer forintjától, majd annak könyörgése után iratait visszaadták.

A férfi állapotára jellemző volt, hogy a később értesített rendőröknek a négylakásos lépcsőházban nem tudta megmutatni a tetthelyet.

A rendőrök a nőt gyorsan elfogták, jelenleg előzetes letartóztatásban van, az egyik ismerős férfi szerda este került horogra, a másikat még keresik.

Újabb rablás a Perintnél
Péntek éjszaka mégegy rablás történt a megyeszékhelyen, a nyomozás érdekében részleteket nem árultak el a rendőrök. Annyit sikerült megtudnunk, hogy két középkorú nő éjjel három órakor egy szórakozóhelyről távozott, amikor egy kerékpáros férfi a Perint patak hídjánál utolérte és fellökte őket, majd a kosarukban lévő értékekkel elkerekezett. Az ügyben a hét második felére ígértek eredményt a rendőrök

A sértettek felelőssége
Hollósy Gábor rendőrkapitány a két rablással kapcsolatban felhívta a figyelmet a sértettek felelősségére, akik saját magukat hozták nehéz helyzetbe. Az alezredes szerint a városban akár éjszaka is nyugodtan lehet sétálni, kivéve, ha alkalmat adunk a rablásra.

Hollósy Gábor hozzátette, a Tó fürdői lopások miatt szigorítják a strand ellenőrzését, így ott a nyár hátralévő részében strandolónak álcázott rendőrök figyelik majd a napozókat.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Könnyű