Olvasóink fele a Történelmi Témapark látogatói között

Tizedannyian sem szavaztak, mint polgármesteres voksoltatásunknál. Ennek annyira nem örülünk. De legalább megtudtuk: a többség egy délután erejéig beletenyerelne az ókorba.

Szeptember végén nyitott meg a Ferences-kertben a Történelmi Témapark, mi pedig jól megszavaztattuk Önöket, hogy vajon hagyják-e magukat betekintést nyerni az ostromgépek és nyilazó szerkezetek autentikus világába. A szavazatleadók létszáma ugyan nem verdeste a sztratoszférát, de a közel százötven voksolóról annyit azért megtudtunk: felük, azaz 76-en (50%) a „Feltétlenül! Sőt kipróbálok mindent, amit ki lehet” opcióra böktek rá.

A kilátogatás mellett döntöttek még 19-en (12%), ám ők maximum egy körsétát tennének, „de az eszközökhöz nem nyúlnának.” Héttel kevesebben (8%), alighanem a militarizmussal rokonszenvezők adták le szavazatukat a „Fegyverbuziként ott a helyem” opcióra, és mindössze ketten (1%) mondták: „A csemetém miatt kivonulok, kap egy látványos történelemórát.” Kevesebb, mint egy-harmaduk (29%), azaz 45 szavazó foglalt állás az ellenkező végpontnál, jelesül, hogy „Nem izgatja fantáziámat.”

Mennyire ássák bele magukat az aktuál-politikába?
Előző, politikával átitatott közvéleménykutatásunk vonzotta a voksokat, mint piaci lángosos a hajnali bulinépeket. Ezért a témát ismét pedzegetjük, ám ezúttal egy jóval kevésbé konkrét témában: jelen esetben arra vagyunk kíváncsiak, Önök mennyire ássák bele magukat az aktuál-politikába? Szavazzanak a Nyugat főoldalának bal alsó szegletében!

Megnyílt a Történelmi Témapark. Ön a leendő látogatók közt van?
Feltétlenül! Sőt kipróbálok mindent, amit ki lehet. 76 50%
Maximum egy körséta, de az eszközökhöz nem nyúlnék. 19 12%
A csemetém miatt kivonulok. Kap egy látványos történelemórát. 2 1%
Nem izgatja a fantáziámat. 45 29%
Fegyverbuziként ott a helyem. 12 8%

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Könnyű