„Fehér paplan alatt a város” – Miről szóltak a hírek száz éve?

Kard ki, kard
Az 1900-as évek elején Szombathely említésre méltó sportélettel büszkélkedhetett. Számos egyesület gondoskodott a testedzés szerelmeseinek összefogásáról, s a tagok munkájának köszönhetően a közönség a téli hónapokban sem maradt sportesemény nélkül. 1906 decemberében a sajtó egy vívótornára hívta fel a figyelmet.

„Szentgernyói Horváth Lajos okl. vívómester, a modern olasz kard- és vitőr-vivás, mint sport és művészet bemutatására és fejlesztésére hirnevesebb vivómesterek, kiválóbb bécsi és hazai amateur-vivók közreműködése mellett december 8-án, szombaton , este 8-10 óra között Szombathelyen, a Sabaria szálloda disztermében vivómérkőzéssel összekötött vivóakadémiát rendez. Lesz amateur-vivás, vivómesterek tornája és iskola-vivás. Jegyek előre válthatók Kemény János divatkereskedőnél és aznap este a pénztárnál.”

A tornát kívülről szemlélők 4 koronáért az első, 3 koronáért a második és harmadik sorokban foglalhattak helyet. A szabad mozgásra és ülésre feljogosító ún. „Piaquet-jegy” 3, a diákjegy 1 koronába került.

Döbbenet öngyilkoság után
Száz esztendeje, egy decemberi hétfő estén szélsebesen terjedt a hír Szombathely utcáin: Tegyey Lajos közjegyző öngyilkos lett. A lapok már másnap részletesen beszámoltak a megdöbbentő esetről.

„Hétfőn délután 4 óra tájban bezárkózott Berzsenyi Dániel-utcai lakásának egyik kisebb szobájába s a pamlagra ülve vadászfegyverét térde közé szoritotta, a fegyver csövét szájába vette s így sütötte el a gyilkos fegyvert. Hozzátartozói csak este 8 órakor vették észre a tragikus halálesetet. Délután nem tünt fel távolléte, neje és gyermekei azon hiszemben voltak, hogy a közjegyző hivatalában időzik. Különösnek tünt fel azonban este 8 órakor az, hogy Tegyey Lajos a vacsora alkalmával sem jelent meg családja körében.
Fiát, aki a 83. gyalogezred főhadnagya, - a szokatlan távolmaradás nagyon nyugtalanította és önkénytelenül is apjának fegyverkészletét vizsgálta meg, hogy vajjon nem hiányzik e atyjának valamelyik fegyvere. A főhadnagy sejtelme való volt. A vadászfegyver, mely állandóan a többi fegyverek között állott, hiányzott.
Ezekután aggódva kutatott a család a közjegyző után. A lakás egyik kisebb szobájának ajtaját zárva találták. Az ajtót feltörték és rémülten látták, hogy a közjegyző élettelenül fekszik a pamlagon,, fejét és testét vér boritotta…”

A köztiszteletben álló férfiú halála sokáig nem hagyta nyugodni a város polgárait, akik egyre csak a lehetséges okokat keresték.
„A 60 éves erőteljes, munkabiró embert az anyagi gondok nem bántották, családi élete mintaszerü s mindenki, aki csak ismerte szeretettel és tisztelettel környezte a puritán jellemü, megnyerő modoru urat. Barátai és jó ismerősei, a kiknek körében a közjegyző megfordult, azt mondják, hogy kedély állapota az utóbbi időben nagyon megváltozott. A Szombathely városi és vas – zalamegyei takarékpénztárak zavaros anyagi viszonyai hatottak rá nagy mértékben. Ezeknek a takarékpénztáraknak Tegyey Lajos felügyelőbizottsági tagja volt s ha esetleg a takarékpénztárak ellen a csődöt elrendelik, neki is sok kellemetlensége támadt volna e miatt.”

Halálának okát a legtöbben ebben látták, s a sajnálatos események összefüggése messzemenő következtetésekre is alkalmat adott.
„…a bün oltotta ki azt az életet. Sietünk kiírni. Nem az öngyilkos saját büne… Hol rejtőzik hát a bün? Mindenesetre az öngyilkoson kívűl. Az áldozata lett annak a bünnek, amely az egész országban grasszál, ami általános. Áldozata lett annak, hogy nyilvános számadásra kötelezett vállalatok ügykezelésének az ellenőrzésére nincsenek szigoru törvényeink.
Közgazdasági állapotaink fejlődése egyre több és több pénzintézet létesitését kivánja. A társadalom tisztességes vezetőférfiait állitják e pénzintézetek élére, vezetésére és ellenőrzésére az igazgatóságba és felügyelőbizottságba. A nevüket odaadják e férfiak, de egyebet nem igen adhatnak. Részben nincs meg bennük ez a kereskedelmi és kereskedelem-jogi ismerett, amit megkiván tőlük a törvénynek az az intézkedése, melylyel kötelezettségeket állapit meg a részükre. Részben nem állapit meg a törvény oly intézkedéseket, melyek alkalmasak a tökéletes és szigoru ellenőrzés keresztülvitelére…
És ebből fakad a másik, a nagyobb, az életáldozatokat kivánó baj. Szakismeret hiján egy ember büne bajba sodorhatja az intézet egész vezetőségét. Tisztességes uriemberek vakon biznak igazgatótársukban, egy emberben, aki ferde utakon jár, aki bünöket követ el s e bün visszaszármazik mindazokra, akik a maguk becsületességükben vakon biznak más becsületességében is.”

Zongoravirtuóz a Sabariában
Előkelő közönség gyűlrt össze 1906. december 6-án a Sabaria nagytermében, ahol első alkalommal lépett fel – akarom mondani ült zongora mellé – Dohnányi Ernő, a magyar zeneművészet egyik legkitűnőbb mestere.
„Dohnányiban bámuljuk a kiforrott mestert; nem kergeti erőszakkal a technikai effektusokat, - technikája inkább végtelenül meggondolt és nyugalmas, - ehelyett az interpretálásában való önállóságra helyezi a sulyt. Alig is van mestere a zongorának, ki előadásában annyi eredetiséget tudna belevinni. Ma Bach-nak egy kromatikai ábrándját hallottuk tőle, utána széles epikával, plasztikus koncepcióval Beethoven 7. szonálását játszotta el. Pogány jókedvvel adta elő Schumann Carneválját, mély érzéssel Chopin egy balladáját s végül Liszt Ferenc dekorativ hatásu Impromtüjét és IX. rapszódiáját. A közönség zajos tüntetéssel adott kifejezést bámulatának.”