Úgy táncolnék veled… – A bálozók menetrendje

Szombaton nálunk is beköszönt a télbúcsúztató vigalmi szezon. Január 6-án a megyebálon keringővel indíthatunk.

A szilveszteri parkettakoptatás után az ünnepekbe belefáradt szombathelyi polgár (aki a hírek szerint idén is átlagban három-öt kilóval testesebb lett, mint karácsony előtt volt) vízkereszt napjától hamvazószerdáig nagy- és kisestélyis partikon mozgathatja le magát. Szombathelyen idén is a maskarázás, újévi alakoskodás kifinomultabb, öltönyös-nyakkendős formája dívik. A vidékies ízű farsangolás helyett inkább korosztályokra lebontva, foglalkozási csoportokra szakosodva (orvosoknak, gyáriparosoknak, földmérőknek) bálozással múlathatjuk az időt. Lássuk, milyen bálokat kínálnak nekünk 2007-re:

Nemcsak a húszéveseké a világ: Megyebál
Az időpont vészesen közeli, úgyhogy aki január 6-án, szombaton a Megyeháza dísztermében kívánja ropni a télbúcsúztató táncot, igyekezzen minél hamarabb belépőjegy után nézni. A mulatni vágyók este hét órától foglalhatják el a Berzsenyi Termet, ahol olyan díszvendégek közt tölthetik az estét, mint Hegedűs Csaba, Balázs Fecó és dr. Schmitt Pál. A hangulatról a Heliosz és a Tromf együttes, Zsédenyi Adrienn, a Jánosházi Cigányzenekar, az Ómuzsika Reneszánsz Együttes és Makrai Pál gondoskodik. Az estét a Szombathelyi Alapfokú Néptánciskola, Horváth Margó és Kiss László egy-egy produkciója színesíti. A svédasztalos vacsorához vasi borkülönlegességeket kóstolhatunk. Éjfélkor átadják az Év Vasi Embere-díjat. A Megyebálra, ha rákívánunk, 12. 000 forintot kell áldoznunk.

Úgy táncolnék veled…
A városi bál a Művelődési és Sportházban január 20-án este nyolc órakor nyitja meg kapuit. A talpalávalót a Bergendy Tánc és Szalonzenekar, a Four Fathers és a Pannónia cigányzenekar szolgáltatja. A Savaria TSE, a Madarak és a Pannónia cigányzenekar szórakoztat, emellett a Juanita Latin Revü is fellép. Kétfajta belépőjegy közül választhatunk: 5500 forintos jegyért lehet saját asztalunk, aprósütivel és pezsgővel. Háromezer forintért „sétálójegyet” vásárolhatunk, amihez szintén pezsgő dukál. Emellett 3500 forintért vacsorajegyet is beszerezhetünk magunknak: ezért többféle meleg étel közül válogathatunk.

Az öltönyös, nagyestélyis partik mellett idén is számos tömeges középáras táncrendezvény vár ránk. A Sportház részletekkel még nem szolgálhatott, úgyhogy egyelőre be kell érnünk annyival, hogy az időpontokat előjegyezhetjük a naptárunkba: január 27-én tartják az Ifjúsági megyebált, február 3-án a Nosztalgia bált, február 10-én a Valentin bált, és február 17-én a hagyományos Horvát bált.

Báli menetrendünk, mihelyst újabb információk birtokában leszünk, bővül…

Báli Menetrend: 2007.

Január 6. (szombat) – Megyebál
(Megyeháza díszterme, Berzsenyi terem)

19: 00 –
Díszvendégek: Hegedűs Csaba, Balázs Fecó, dr. Schmitt Pál

Fellépnek: Heliosz együttes, Trompf együttes, Zsédenyi Adrienn, Jánosházi cigány zenekar, Ómuzsika reneszánsz együttes, Makrai Pál, Szombathelyi alapfokú néptánciskola, Horváth Margó, Kiss László, Néptáncműhely.
Éjfélkor az Év Vasi Embere díjátadó.

Felhozatal: Svédasztal, és Vas megyei borok különlegességnek
Belépőjegy: 12. 000 forint.

Január 20. (szombat) VÁROSI BÁL
(Szombathelyi MSH Rendezvényház KHT)

20. 00: Kapunyitás
20.00 - 21.00: Vendégek érkezése (halk fogadózene)
21.00 - 21.05: A Bál megnyitása- Dr. Ipkovich György, polgármester
21.10 - 21.15: Nyitótánc – Savaria TSE
21.15 - 22.00: Bergendy Tánc és Szalonzenekar
22.00 - 22.15: Four Fathers
22.15 - 23.00 Bergendy Tánc és Szalonzenekar
23.00 - 23.15 Four Fathers
23.15-24.00 Bergendy Tánc és Szalonzenekar
0.00 - 0.15: Juanita Latin Revü
0.15 - 1.00: Bergendy Tánc és Szalonzenekar
1.00 - 1.15: Kán-Kán
1.15-1.30: Tombolahúzás
1.30-3.00: Madarak-nagyterem
1.30-5.00: Pannónia cigányzenekar-presszóban
3.00-3.15: szünet
3.15-5.00: Madarak

Január 27. – Ifjúsági megyebál
(Szombathelyi MSH Rendezvényház KHT)

Február 3. – Nosztalgia bál
(Szombathelyi MSH Rendezvényház KHT)

Február 10 Valentin bál
(Szombathelyi MSH Rendezvényház KHT)

Február 17. Horvát bál
(Szombathelyi MSH Rendezvényház KHT)

Itt a farsang, áll a bál!

A vízkereszttől hamvazószerdáig tartó időszakot hívják farsangnak, amelynek három utolsó napja “a farsang farka” a fékevesztett öröm és mulatozás ideje volt. Ez vidám, tavaszváró ünnepség, ami a nagyböjttel ér véget. A katolikus egyház liturgiájában ez a rövidebb évközi idő, ilyenkor a remény színében, zöldben misézik a pap.
A magyar farsang kifejezés a húshagyókedd, farsang éjszakája jelentésű német Fastnacht szó-ból, pontosabban annak bajor-osztrák változatából, a Faschung vagy Fasching kifejezésből származik. Ezt a szóformát őrzi a Nyitra megyei farsangi köszöntő refrénje, amelyet Kodály Zoltán jegyzet fel 1909-ben: “Agyigó, agyigó, fassang, fassang!”
Ennek az időszaknak másik elnevezése a karnevál. A hús elhagyása jelentésű, középkori latin carnelevare szóból alakult ki, de carrus navalis-nak nevezték azt a kerekeken guruló, hajó formájú szekeret, amelyet minden évben, tél végén vidám, álarcos tömeg húzott végig az ókori Róma utcáin. A természet újjászületését köszöntő tavaszünnepségeket tartották ilyenkor. A régi görögök Dionüszosznak áldoztak, míg az ókori Rómában a február 15-én rendezett Lupercalia-ünnepeken kecskét szenteltek az isteneknek. A középkorban is tovább éltek ezek az álarcos, állatjelmezes felvonulások. A reneszánsz Firenzében az álarcosbálok védnöke maga a városállam Medici-uralkodója, Lorenzo il Magnifico volt.
A mai napig őrzi ezt a hagyományt a Velencei karnevál, amely külföldről is nagyon sok látogatót vonz, ez talán Európa leghíresebb karneválja. Ahogy a maszk viseletből megszületett a színház, a velencei karnevál is azt sugallja, hogy az egész világ nem más, mint hatalmas színjáték. Farsang idején Velence a színpad, álarcosai pedig a szereplők. Az ókori görög komédia maszkjai és a híres velencei porcelánarcok vegyülnek a jelenkori őrületekkel, pl.: a Csillagok háborúja űrlényeivel.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Könnyű