Nem mindennapi baleset történt pénteken a déli órákban Szombathelyen, a Zanati úton. A városból kifelé vezető irányban, a vasúti felüljáró utáni lámpa zöldre váltásakor egy sportkocsi sofőrje, valószínűleg az autó képességét próbálva padlógázzal indult el. Néhány méter után aztán elveszítette uralmát a kocsi felett, amely először a padkának, majd azt átugorva, a kerítést több méter hosszan ledöntötte, végül a Vörös Szerviz Kft. udvarára csapódott.
Az autókereskedés parkolójában több nagy értékű autót tört össze, így egy több mint tízmillióba kerülő Audi TT Coupét, egy Volkswagen Borát, egy Golfot és egy Seat Ibizát. Nem beszélve arról, hogy saját, a 90-es évek elején gyártott Nissan sportkocsija is ripityára ment.
A baleset egyetlen sérültje a sofőr volt
Az okozott kár megközelítheti akár az 50 millió forintot.
Információink szerint az autó tulajdonosa néhány perccel a mutatvány előtt
biztosítást kötött a közeli postahivatalban, azt nem tudjuk, új szerződése
fedezi-e a kárt.
A balaeset a Vépi utat egy órára lezárták, a Zanati úton viszont zavartalan volt a
forgalom.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!