Körülbelül 20 hektáron pusztított a tűz hétfőn Sárvár közelében: lábon álló gabona, tarló, és egy erdő aljnövényzete kapott lángra.
A helyzet komolyságát jelezte, hogy a tűzoltók négyes, kiemelt fokozatban vonultak a helyszínre, ahol az állandóan változó irányú, erős szél nehezítette az oltást. A sajtó munkatársainak is többször menekülőre kellett fogni a dolgot, ugyanis pillanatok alatt fordult meg a szél, és emiatt a tűz terjedésének iránya is. Egy-egy biztonságosnak tűnő helyen pár fotó elkészítése és 5 perc után már 45-50 fok körüli külső hőmérsékletet jelzett az autó hőmérője, és hatalmas füstben kellett elhagyni a helyszínt.
A tüzet végül a nagyon jól összehangolt munkának köszönhetően sikerült eloltani, annak is köszönhetően, hogy több traktor is a helyszínre érkezett és körbeszántották a lángoló területet.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!