Fantáziánknak köszönhetően nem nehéz elképzelni, hogy egy reggel a rohanó XXI. század helyett az 1900-as évek elején ébredünk. A Szombathelyi Friss Ujság egyike volt azoknak a lapoknak, amelyek az országos hírek mellett napról napra beszámoltak a megyeszékhely fontos és aprócseprő dolgairól. Időutazásra fel!
A pénzüket féltők hosszú sora a Szombathelyi Takarékpénztárnál
Száz esztendeje Vas vármegye és egyben a Dunántúl legtekintélyesebb
pénzintézetéről az a hír röppent fel, hogy megbukott. A pletyka nem maradt
hatástalan. A pénzüket féltő emberek tömegesen jelentkeztek a Szombathelyi
Takarékpénztárnál, betéteiket mentve.
A hir következtében két nap óta tömegesen jelennek meg a kisebb betevők az intézet helyiségében és betéteiket részben kivették, részben pedig felmondották. Az intézet igazgatósága és tisztikara által nyujtott megnyugtató felvilágositás után bár igensokan lemondtak abbeli szándékukról, hogy betétjeiket az intézettől elvonják, mégis olvasóink teljes megnyugtatására közölhetjük, hogy a Szombathelyi Takarékpénztár, mely csak a mult évben emelte föl alaptőkéjét, oly szilárd alapon áll, hogy a jelenlegi igazgatóság és tisztikar legpéldásabb szakszerü vezetése mellett az intézet üzletköre rohamosan fejlődik és remélhetőleg az ez évi mérleg az eddiginél is fényesebb eredménynyel fog zárulni. Szabó László dr., a takarékpénztár jogtanácsosa egyébként a rosszindulatu hir terjesztői ellen megtette a följelentést.
A válsághelyzetet enyhítendő a takarékpénztár a rémhír felbukkanásától
számított második napon részletes pénzügyi kimutatásokkal lépett a nyilvánosság
elé.
A gonosz szándékból eredett válsághirek hullámai már elsimultak és a
megtévesztett közönség az intézet nyers állományából és forgalmi
kimutatásából meggyőződhetik arról, hogy a legnagyobb nyugalommal bizhatja pénzét
a Szombathelyi Takarékpénztárra, melynek jó hirneve a szombathelyi pénzpiacnak is
dicséretére válik.
Fa- és szénkereskedői ankét
1907 szeptemberében már a közelgő tél és a vele járó problémák, így a túl
magas fa- és szénárak foglalkoztatták a szombathelyi közvéleményt.
A közelgő tél azzal a veszélylyel fenyeget bennünket, hogy a tulmagas szén-
és faárakat fizetni nem tudjuk s ha olyan kemény telünk lesz, mint a mult évben, -
akkor a tavalyi szénhiány okozta mizeriák nemcsak megismétlődnek, sőt fokozódnak.
A helybeli fa- és szénkereskedők már napok óta ankétoznak, tanácskoznak, hogy
valami utat-módot találjanak arra, hogy a szénárakat tulmagasra felemelni kénytelenek
ne legyenek. Különösen a kereskedelemügyi miniszternek azt a rendelkezését tartják
kivihetetlennek, hogy a közönség maga köteles a vásárolt árut elszállitani. Ez a
rendelkezés a közönségnek leginkább azt a részét sujtja, amely kicsiben vásárol.
Az en gros-ba vásárlónak a szállitási költség nem okoz oly nagy kiadást.
Kisfaludy József rendőrkapitány néhány hónappal ezelőtt egy életre való
tervezettel akart a nagy bajon segiteni. Tudniillik kötelezővé tenni a házigazdáknak,
hogy a háznál egy mérleget tartsanak, melynek segélyével a szállitott szén, vagy fa
a lerakás alkalmával nyomban megmérhető legyen
A fakereskedők
ismételten arra
kérték fel a rendőrkapitányt, hogy a mérlegek beszerzése mely a lakókat
bizonyos arányokban terhelné iránt ujból tegye meg a lépéseket.
Enyhe tél várható
Az időjósok szerint azonban teljesen felesleges a fa- és szénárakkal kapcsolatos
aggodalom. Nem mintha az áremelkedés elkerülhető lenne, de az 1907-es tél enyhének
ígérkezik.
Hát erről a télről, melytől máris nagyon fáznak a szénbőségben nem igen bízó magyarok, Meteor, aki elég gyakran eltalálja az időjárást, azt mondja, hogy nem kell megijedni tőle. Az igazi becsületes tél csak január közepe felé kezdődik s akkor sem lesz sem kemény, sem hosszantartó. A tavasz azonban már hüvösebb lehet és jól kinyulhatik. Mindebből az következik, hogy a szénmizériáktól nemigen kell félni, mert csak az esetben lehetne nagyobb baj, ha a ránk következő tél olyan lenne, mint amilyen az elmult volt. De hát a nagy telek nem igen ismétlik magukat ilyen gyorsan. Reméljük, hogy Meteor jóslata ezuttal is beválik és a szegény emberek nem fognak imádkozni a szénkereskedők előtt, akik a mult hideg tél idején.
Nyelvében él a nemzet
Minden nemzetnek egyik legfőbb kincsét kétségkivül nyelve képezi. Ez az, mi
őt a többi nemzetektől megkülönbözteti s az egyediség bélyegét üti rá.
Ha tehát valamely nép, nemzet büszke multjára, következésképp büszke nyelvére is.
Mindent elkövet, hogy nyelvét megtartsa, müvelje, előbbrevigye; mert meg van
győződve arról, hogy míg nyelve él, virágzik, addig erős, életképes maga a nemzet
is; ha nyelvét saját fiai odahagyják, a nemzet rohamosan indul sirja felé, meghal és
ugy hal meg, hogy többé nehezen támad életre.
Mily hálátlanság tehát az, ha az ember elhagyja saját anyanyelvét.
Az angol, a francia, a német görcsösen ragaszkodik nyelvéhez s ha alkalma nyilik is
más nyelven beszélni, nem teszi, - megmarad a magáé mellett.
És mi magyarok mit teszünk? Semmit se hanyagolunk el oly könnyen, mint éppen
nyelvünket. Azért oly poliglott még ma is Szent István birodalma.
Ezekkel a gondolatokkal indította vitára késztető publicisztikáját a Szombathelyi Friss Ujság egykori tollforgatója. Az ezt követő sorok ma az óvodáskori nyelvtanulás divatja és az anyanyelvi kultúránk háttérbe szorulásának idején is elgondolkodtatóak.
Ezzel azonban nem azt akarjuk mondani, hogy idegen nyelvet tudni nem szép és
tanulni nem kell; de annyit talán mégis megkövetelhetünk minden honfitól és
honleánytól, hogy édes magyar nyelvünkön helyesen beszélni és helyesen irni tudjon
s csak ezután fogjon idegen nyelvhez, melynek tanulása által mind jobban és jobban
megtanulja sajátját is.
S ebből megitélhetjük, vajjon helyesen cselekesznek-e azok a szülők, kik gyermekeiket
már akkor, mikor először hallhatják e kedves szókat: papa, mama, mintegy
elszoktatják maguktól és rábizzák más nemzetiségü nevelőre vagy nevelőnőre?
Nem más ez, mint csirájában elfojtása a magyar nyelv tudásának.
A kis gyermek fogékony esze mindent felölel. Szereti ösztönénél fogva utánozni, mit
felnőtteknél lát és hall. Most már képzeljük el, ha a nevelőnő szüntelenül a
franciát, meg a németet hangoztatja, lehet-e szó az édes anyai nyelv
megtanulásáról?
De azt mondhatná valaki, hogy hiszen az iskolában is járnak a gyermekek, megtanulják
ott a magyar nyelvet. De hogy is tanulják meg!
Innen származik azután, hogy idegen nemzetek irodalmát istenitik, később
könyvtáraik megtelnek francia regényekkel, a mi dicső irodalmunkkal nem törődnek,
szerencse, ha tudják jeles költőink neveit.
Hány magukat magyaroknak nevezők vannak, kik többször olvasták Schillert, mint
Petőfit vagy Aranyt? Pedig hol találunk hivatottabb és lángszellemübb lirikust
Petőfinél? Hol van olyan jeles ballada-költő, mint Arany János? Hol, ki oly ragyogó
nyelven zeng, mint Vörösmartynk?
Igaz, hogy van az olasznak Petrarkája, a franciának Berangerje, a németnek Heinéje,
kik tagadhatatlanul nagy szellemek. De nem vallotta-e meg maga Heine, a nagy, talán
legnagyobb német lirikus, hogy olyan őszinte érzelmeket csak ritkán sikerül
lantjából kicsalnia, mint amilyent halhatatlan Petőfink mindig kicsal? Nem bámulta-e
Petőfinket maga Beranger?
Kik azok akik a legtöbbet tehetik és tehették száz esztendeje is
anyanyelvünk védelmében? Az édesanyák.
Hozzátok fordulunk tehát, kedves magyar anyák, ti vegyétek kezeitekbe nyelvünk
szent ügyét, neveljétek magatok gyermekeiteket magyarul és magyaroknak
Ha minden
honleány buzgón fáradozik nyelvünk érdekében; ha gyermekeit nem bizza idegen
nevelőre, ha családi könyvtárt magyar irók könyvei diszitik és magyarul imádkozik
övéivel: akkor nem teljesedik be az, mit a költő szomoruan zeng: Hej! ma-holnap a
magyar szó ritka, mint a fehér holló!
Sztrájk a sekrestyében
Érdekes és mulatságos kis epizód történt a mult vasárnap, a mise előtt, - az
egyik szomszédos községbeli templom egyszerü sekrestyéjében. A minisztráns fiuk
megtagadták az engedelmességet. Sztrájkba léptek. Midőn ugyanis a plebános
felöltözködött a misemondó ruhába, hogy megkezdje a szertartást, csudálkozva
tapasztalta, hogy az ott levő minisztráns fiuk nem álltak eléje a csengetyüvel, hogy
az oltárhoz kisérjék, hanem tétlenül várakoztak az egyik sarokban. A plebános
kérdőre vonta a fiukat
A gyerekek láthatólag zavarba estek. Lesütötték a szemüket. Tipegtek-topogtak, morogtak. A vállaikat huzogatták, vonogatták, végre nagynehezen kivallották, hogy keveselik a két-két krajcár fizetést a minisztrálásért. Legalább is négy krajcárt, vagyis száz percentes béremelést követelnek, mert olcsóbban nem hajlandók az oltárhoz menni. A plebános elmosolyodott a fiuk követelésén és nyomban alkuba bocsátkozott velük. Néhány percnyi beható és részletes tárgyalás után kölcsönös megegyezés jött létre közöttük. A fiuk megelégedtek az ötven percentes béremeléssel is.. Fejenként tehát egy-egy krajcár béremelést kaptak a perselyből. E szerint hat-hat fillér jutott a számukra. Miután a plebános biztositotta őket, hogy ezután már ezt a nagyobb fizetést kapják állandóan, a fiuk nagy örömmel szüntették be a passziv-rezisztenciát s jelezzék a szentmise megkezdését. Néhány perc mulva már megjelentek a sekrestye ajtajában, hogy hangos csengőszóval.
Éppen ideje is volt, mert a hivek már nagyon türelmetlenkedtek a templomban
A
minisztráns fiuk bérharcát egyébként az a körülmény támogatta leghathatósabban,
hogy az egész községben csak ők ketten vannak, akik minisztrálni tudnak. Igy aztán
nem kellett tartaniok a konkurenciától. Ezt a tényt használták ki a ravasz fiuk a
plebánossal szemben, aki méltányosan eligazitotta a dolgot egy-egy vörös
krajcárkával...
Ennél olcsóbban még soha nem törték le Magyarországon a béremelésre irányuló
sztrájkot
Bikaviadal
Száz esztendeje, szeptember végén Szombathely polgárai hátborzongató jelenetnek
lehettek tanúi a Szent Márton utcában.
A spanyol bikaviadalok miniatur kiadása játszódott le tegnap délelőtt a Szentmárton-utcában. Ifju Gorer József hentes egyik alkalmazottja egy fiatal bikát vezetett a vágóhidra. Az állat valamitől anyira megvadult, hogy vezetője nem tudta megfékezni. Elkeseredett harc fejlődött ki a mészároslegény és a bika között, miközben a vad állat szarvaival a legényt a Straidt-féle vendéglő kapujához szoritotta, ugyanannyira, hogy annak két oldalbordája eltörött. A szerencsétlenül járt legényhez a mentőket hivatták, a kik a kórházba szállitották.
Folytatás következik októberben.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
