A nyugat.hu információi szerint a Savaria Nett-Pack Kft. ügyvezető igazgatója, Hóbor Ferenc vesztette életét abban a közlekedési balesetben, amely este negyed kilenc után történt a 87-es úton Szombathely és Gyöngyösfalu között. A szombathelyi férfi által a megyeszékhely irányába vezetett Opel egy enyhe kanyarban lesodródott a jobboldali útpadkára, majd feltehetőleg egy hirtelen kormánymozdulat következtében megpördült az úton és a Kőszeg felé tartó Renault Kangoo elé vágódott.
A Renault merőlegesen robbant bele az Opel jobb oldalába és az út széli bozótosig repítette a személyautót. Az Opel sofőrje, aki nem volt bekötve, súlyos sérüléseibe azonnal belehalt. A Kangoo két kőszegi utasa súlyos fej- és lábsérüléseket szenvedett. A nyomok alapján ők sem használták az övüket, mindketten kifejelték a szélvédőt. A 87-es utat a helyszínelés idejére teljes szélességében lezárták, a forgalmat elterelték a rendőrök.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!