Csütörtök hajnalban egy erre járó széllöket úgy gondolta, két vállra fekteti a Fő téren évről-évre felállított, városi karácsonyfát.
Szerdáról csütörtökre virradóan egy erre járó széllöket úgy gondolta, két vállra fekteti a szombathelyi Fő téren évről-évre felállított, városi karácsonyfát. A Vasi Faker Kft. részéről a fát újra a tartójába faragó Takács Zsolt lapunknak úgy nyilatkozott: a reggel hét órakor szolgálatba álló közterület-felügyelők vették észre a nem megszokott pozícióban mutatkozó, gyakorlatilag derékbe tört jószágot, s azonnal jelezték is azt az önkormányzat igazgatási osztályára.
Igaz, a legpozitívabb értelemben véve megkésve: az osztály munkatársai ugyanis ekkorra már javában intézkedtek a karácsonyfa visszaemeléséről, amit egyébként idén is a Bokor-Park Kft ajándékozott a városnak - így az délutánra már ismét mutathatta az utat a forralt bor gőze után igyekvőknek.
A többiről meséljenek fotóink!
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!