Mint ismeretes, a szombathelyi városháza egyik volt dolgozóját azzal vádolják, hogy különböző indokkal pénzt csalt ki a Városházával kapcsolatban lévő személyektől. A rendőrség felhívás utján keresi a károsult személyeket. Most sajtóközleményt adtak ki az ügyben
Sajtóközlemény
Pintér István Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzatának Polgármesteri Hivatalában nem köztisztviselőként, hanem megbízási szerződés alapján foglalkozott panaszügyekkel. Jogviszonya egy évvel ezelőtt megszűnt.
Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata és Polgármesteri Hivatala elhatárolódik Pintér Istvánnak a Hivatallal kapcsolatos tevékenységével össze nem függő magatartásától, illetőleg a megbízási szerződés megszűnését követően végzett tevékenységétől.
A nyomozó, illetve a büntető hatóságok feladata a vele szemben felmerült gyanú kivizsgálása, bűnösségének megállapítása esetén pedig felelősségre vonása.
Szombathely, 2008-02-27
Vonatkozó cikkünk:
Csalás a Városházán?
Pro Savaria: Etikailag illegitim a városvezetés - Nem
szavazzák meg a költségvetést
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!